Előszó – A forradalom eszközeinek élesítése
A veganizmus felvállalása, az állati termékek fogyasztásáról és felhasználásáról való lemondás nem a vég, hanem kezdet; valami új kezdete, ami lehetőséget ad gyakorlójának arra, hogy a mindennapok valóságát más megvilágításban lássa.
A (nem-emberi) állatok szenvedéséről és a vegán életmód előnyeiről beszélni ellenben gyakrabban lehet elkeserítő tapasztalat egy vegán számára, mert hallgatóságának első reakciója leginkább az egyet nem értés. A veganizmus ellenzői azt mondják, hogy az a mód, ahogyan a vegánok az ember-állat kapcsolatokat szemlélik (szerintük radikálisan), helytelen, és hogy a távlatait tekintve fenyegetően súlyos ára van az ilyen kirívó társadalmi engedetlenségnek. Legvégül a veganizmus tévedése nyilvánvalóvá fog válni és elvetjük ezt az eszmét – jósolják ők .
Furcsa mód azonban a veganizmus kritikusainak igazuk van.
Amíg az egyén nem ismeri fel, hogy mi teszi a veganizmust „ésszerűtlenné”, addig nem fogja felismerni a vegánság valódi értelmét. Amíg az ember nem kérdőjelezi meg, hogy mi az, ami miatt a veganizmus „helytelennek” tűnhet a nem vegánok szemében, addig nem lesz képes megfelelően foglalkozni azokkal a helytelen vélekedésekkel, amelyek az emberek tagadó magatartását vezérlik a (nem-emberi) állatokkal szembeni erőszakos és indokolatlan bánásmód tekintetében. Ha a veganizmus alapvető tételeit nem az igazságtalanság egészének részeként tekintjük, nem érthetjük meg lényegében magát a veganizmust sem.
Igazuk lesz, mert a veganizmus önmagában pont azt a célt győzi le, aminek elérésére hivatott.
És ez így is van, mert a társadalmi konvenciók felrúgásának hatásaként megtapasztalt elidegenedés gyakran elég ahhoz, hogy az ember megkérdőjelezze a saját, veganizmus iránti elkötelezettségét.
Mint filozófia, a veganizmus szembeszegül a nyugati gondolkodás magját érintő ideológiákkal. Szemben azokkal az irracionális hitrendszerekkel, amelyekre a fennálló társadalmi berendezkedést erősítő intézmények szocializálják az embereket, a veganizmus elvei arra szólítják fel az egyéneket, hogy szembeszálljanak a kiadott dogmákkal, új etikát és értékeket dolgozzanak ki, amelyek az együttérzés és az igazságosság feltételein alapulnak.
A fennálló hitrendszerekkel való szembeszegülés azonban ijesztő egy olyan társadalom számára, amely önként beilleszkedett az állam uralkodó társadalmi paradigmáiba. Amint azonban Brian Dominick a következő esszében oly ügyesen bemutatja, pont ezt a szembenállást kell vállalnunk, ha őszintén szeretnénk felbecsülni, hogy mit kínál a társadalmi felszabadulás.
Ebben a folyamatban a vegánság csak egy elem a társadalmi forradalom összetett szerkezetében. Brian esszéje ennek fényben ragyog a legfényesebben. Az Animal Liberation and Social Revolution (Állatfelszabadítás és társadalmi forradalom) egy kompakt keretrendszer, amely arra hivatott, hogy segítsen bennünket abban a törekvésben, hogy felismerjük, milyen szerepet játszik (kellene játszania) az együttérzésnek, a kritikus gondolkodásnak és a racionalitásnak a társadalom egyidejű dekonstrukciójában és átalakításában.
Az átalakulás közmondásos kerekeinek mozgásba hozására irányuló kérlelhetetlen törekvésében Brian arra sürget minket, hogy szembesüljünk a bennünk rejlő elnyomó ideológiákkal, és fedezzük fel azok összefüggését a létezésünk minden területét átható igazságtalansággal.
Brian meggyőződése, hogy mindannyiunknak megadatott az, ami ahhoz kell, hogy levonhassuk ezeket a szükséges következtetéseket. Teljesen mindegy, hogy anarchista vagy, aki a veganizmushoz, vagy vegán, aki az anarchizmushoz közeledik, vagy egyik sem. Mindössze annyi szükséges, hogy hajlandóak legyünk feltűrni az ingujjunkat, kiélesíteni ezeket az eszközöket, közös erőfeszítéssel körvonalazni, hogy milyen egy igazságos társadalom, megkérdőjelezve az emberiség rövidlátó elképzeléseit erről.
Joseph M. Smith
1995.november
Mindenkinek korlátozott mennyiségű ideje és energiája van, és egy meghatározott ügy érdekében végzett aktív munkára fordított idő csökkenti a másik ügyre fordítható időt; de semmi sem akadályozza meg azokat, akik idejüket és energiájukat az emberi problémáknak szentelik, hogy csatlakozzanak az élelmiszerüzletből származó termékek bojkottjához. Nem kell több idő ahhoz, hogy vegetáriánus legyek, mint ahhoz, hogy húst egyek. (…) Amikor a nem vegetáriánusok azt mondják, hogy „az emberi problémák az elsődlegesek”, nem tudok nem elgondolkodni azon, hogy pontosan mi az, amit az emberekért tesznek, ami arra kényszeríti őket, hogy emellett továbbra is támogassák az állatok kíméletlen és pazarló kizsákmányolását. – Peter Singer, Állatfelszabadítás
Bevezetés: A veganarchisták
Az állatfelszabadítás és a nevében küzdő aktivisták már jó ideje heves viták és reakciók kereszttüzében állnak. Bár az állati szabadság elméletét és az ehhez tartozó aktivizmust a fősodrású baloldal ritkán fogadta vagy vette komolyan, sok anarchista kezdi elismerni legitimitását, nemcsak mint érvényes ügyet, hanem mint a radikális elmélet és a forradalmi gyakorlat szerves és nélkülözhetetlen aspektusát. Míg a magukat anarchistának nevező emberek többsége nem fogadta el az állatfelszabadítást és a hozzátartozó életmódot – a veganizmust –, egyre több fiatal anarchista fogadja el az ökológiai és állatbarát gondolkodást az általános gyakorlat[1] részeként.
Hasonlóképpen sok vegánra és állatfelszabadítóra hatással van az anarchista gondolkodás és annak gazdag hagyománya. Ezt bizonyítja, hogy egyes állatfelszabadító aktivisták egyre ellenségesebben viszonyulnak az államhatalmi, kapitalista, szexista, rasszista és a korosztályokat hátrányosan megkülönböztető (ageist, ageism) berendezkedés, amely egyre intenzívebb háborút folytat nemcsak a nem-emberi állatok (non human animals), hanem emberi szószólóik ellen is. Az állatfelszabadítók viszonylag új közösségében hamar tudatosult, hogy mi az az erő, ami a modern társadalmat jellemző fajvédő gépezetet működteti. Ahogy ez a tudatosság növekszik, úgy kell nőnie az állatfelszabadítók és szociálisan céltudatosabb társaik, az anarchisták közötti rokonságnak is.
Minél inkább felismerjük küzdelmeink közös jellegét és a kölcsönös függőséget, amelyeket eddig egymástól teljesen különállónak tartottunk, annál jobban megértjük, hogy mit is jelent valójában a felszabadulás és a forradalom.
Messzemenő vízióik mellett, az anarchisták és az állatfelszabadítók a stratégiai módszertanban is osztoznak. Anélkül, hogy úgy tennék, mint ha mindenki nevében beszélhetnék, azt mondom, hogy azok, akiket én igazi anarchistáknak és állatfelszabadítóknak tartok, minden hatékony eszközzel igyekeznek megvalósítani víziónkat. A rólunk kialakított általános vélekedéssel ellentétben megértjük, hogy a céltalan pusztítás és erőszak nem fogja elérni a kívánt célt. De ellentétben a liberálisokkal és a progresszívekkel, akiknek a céljai a reformokra korlátozódnak, mi hajlandóak vagyunk elismerni, hogy valódi változást csak akkor érhetünk el, ha az elnyomó társadalom kreatív átalakításához pusztító erőt is hozzáadunk. Építhetünk, amennyit csak akarunk, és ahol csak lehet, proaktívnak kell lennünk, de azt is megértettük, hogy csak úgy tudunk teret adni a szabad alkotásnak, ha eltöröljük azt, ami a felszabadulásunkat akadályozza.
Azért vagyok vegán, mert együttérzek az állatokkal; úgy tekintek rájuk, mint olyan lényekre, akiknek az emberhez hasonló értékük van. Anarchista vagyok, mert ugyanezzel az együttérzéssel viseltetek az emberek iránt, és mert nem vagyok hajlandó megelégedni a kompromisszumos perspektívákkal, a félszeg stratégiákkal és a kiárusított célokkal. Radikálisként az állatok és az emberek felszabadításához való hozzáállásom kompromisszumok nélküli: teljes szabadságot mindenkinek! Nem lehet másképp!
Ebben az esszében azt szeretném bemutatni, hogy a társadalmi változásokhoz való bármilyen megközelítésnek nemcsak a társadalmi kapcsolatok megértéséből kell állnia, hanem az emberek és a természet, köztük a nem-emberi állatok közötti kapcsolatok megértéséből is. Remélem, hogy azt is be tudom mutatni, hogy miért nem lehetséges az állatok felszabadításának megközelítése a társadalmi forradalmi törekvések alapos megértése és az azokban való elmélyülés nélkül. Mindannyiunknak, ha úgy tetszik, „veganarchistává” kell válnunk.
Egyes állatvédők úgy gondolják, hogy az állatok jogainak elismerése az abortusz ellenzését jelenti. Semmi sem állhatna távolabb az igazságtól. Az abortusz olyan egyedülálló erkölcsi problémát jelent, amely sehol máshol nem ismétlődik meg a társadalomban. Még ha a magzatot jogokkal rendelkező „személynek” is tekintjük, a valóság az, hogy ez az alárendelt jogtulajdonos az elsődleges jogtulajdonos – az anya – testében él. Vagy az anyára bízzuk a terhesség megszakításáról szóló döntést, vagy egy fehér férfi törvényhozóra vagy bíróra bízzuk a döntést, aki nem eshet teherbe. Patriarchális társadalmunkban ezek a választási lehetőségeink. Véleményünk szerint az elnyomással szembeni ellenállás arra kötelez minket, hogy támogassuk a választás szabadságát. – Anna E. Charlton, Sue Coe & Gary Francione, Kiáltvány: Az amerikai baloldalnak támogatnia kellene az állatok jogait!
Mi a társadalmi forradalom?
A „forradalom” egyike azoknak a szavaknak, amelyeknek a jelentése az egyes emberek szóhasználati szokásai szerint nagyban változhat. Valószínűleg azt is mondhatjuk, hogy nincs két ember, akinek ugyanaz az elképzelése arról, hogy mit is jelent valójában a „forradalom”. Véleményem szerint ez teszi a forradalmat igazán széppé.
Amikor forradalomról beszélek, akkor drámai társadalmi átalakulásra gondolok. De az én forradalmamat nem a körülöttem lévő világ objektív változásai határozzák meg, mint például az állam vagy a kapitalizmus megdöntése. Ezek számomra csupán tünetek. Maga a forradalom nem rajtunk kívül található. Ez egy teljesen egészében belső, személyes dolog.
Minden egyénnek megvan a saját perspektívája. Mindannyian másképp látjuk a világot. A legtöbb ember perspektíváját azonban az a társadalom alakítja, amelyben él. A túlnyomó többségünk úgy látja a világot és önmagát, ahogyan azt az életünket irányító intézmények, azaz a kormány, a család, a házasság, az egyház, a vállalatok, az iskola stb. belénk ültette. Általában ezen intézmények mindegyike része annak, amit én úgy hívok, hogy a “berendezkedés” – egy olyan entitás, amely kizárólag egy viszonylagos kisebbség hatalmának fenntartása okán létezik. Ez az elit, ez a (társadalmi) berendezkedés, az egyre növekvő hatalma iránti szenvedélye által táplálva, szükségszerűen elnyomással elbitorolja a hatalmat a világ többi részétől.
A hatalom az elnyomás számos formáját alkalmazza; ezek legtöbbje általánosan elismert, de ritkán értett, és még kevésbé ellenzett. Először is, ott van az osztályalapú elnyomás (classism), ami gazdasági elnyomást jelent; az állami elnyomás (statism), vagyis az emberek politikai hatalom általi leigázása; a szexizmus és szexuális irányultságon alapuló elnyomás, azaz a heteroszexuális (férfi) felsőbbrendűségén vagy patriarchátuson alapuló elnyomás; és a rasszizmus, ami az etnocentrizmuson alapuló elnyomás általános megnevezése. Ezeken az általánosan elismert elnyomásokon túl létezik az ageizmus, a felnőttek dominanciája a gyermekek és a fiatalok felett; és végül az antropocentrizmusból, azaz az emberközpontú világképből eredő elnyomások, nevezetesen a faji elnyomás és a környezetpusztítás. [2]
A történelem során a rendszer ezektől az elnyomó dinamikáktól [3] függött és ezekkel növelte és koncentrálta a hatalmát. Következésképpen az elnyomás minden formája kölcsönösen függővé vált a többitől. Ezeknek a különböző elnyomási formáknak az összefonódása elősegítette, hogy sokféleségükben és erejükben is fokozzák és kiegészítsék egymást.
Tehát az intézmények mögött álló erő, ami társadalmilag megszervez minket, ugyanaz, mint ami a rasszizmus és a faji megkülönböztetés, a szexizmus és a (társadalmi) osztályokba kényszerítés stb. mögött áll. Ésszerű lenne tehát azt feltételezni, hogy a legtöbbünket, mint a berendezkedés intézményeinek termékeit, társadalmilag úgy tervezték, hogy elfogadjuk az elnyomást magunkban és egymás között.
A forradalom egy folyamat – nem egy esemény –, ami megkérdőjelezi a hamis bölcsességeket és értékeket, amiket belénk neveltek, és megkérdőjelezi azokat a cselekedeteket, amelyeket megtanultunk megtenni, vagy nem megtenni. Mi vagyunk az ellenség; a fejünkben lévő elnyomók megdöntése lesz a forradalom – látni, ahogy kint az utcákon összeomlanak ezek a konstrukciók, csupán annak (örömteli!) jele lesz, hogy együtt, egységesen, korlátok nélkül lázadunk. A társadalmi forradalom belső folyamatok összessége. Csakis egy ilyen forradalom eredményeként jöhet létre azoknak az objektív feltételeknek a radikális társadalmi megváltozása, amelyek között most élünk.
[1] Praxis: Az elmélet és a gyakorlat összeolvadása; tudatos, a társadalomelméletben gyökerező életmód.
[2] Vannak más elnyomások is (pl. a képességek elnyomása), de az általam említett igazságtalanságok azok, amelyek a legvilágosabban és legközvetlenebbül erősítik az Establishmentet.
[3] Bár nem minden társadalomban nyilvánultak meg úgy, mint ma a Nyugaton.
folytatjuk.
