4) A Forradalmi Küzdelemés a görög mozgalom értékelése.
Hogyan értékeled a mai görögországi helyzetet, most, hogy úgy tűnik, a burzsoázia stabilizálta a válságot anélkül, hogy az országot kivitte volna az EU-ból?
Közismert, hogy Görögország az egyik olyan ország, amelyet a válság nagyon súlyosan- minden más európai országnál súlyosabban- érintett. A megállapodások nyolcadik évében [2017] járunk. Idén augusztusban lejár az intézmények (EU, IMF, ESM és EKB) pénzügyi támogatási programja, mivel nem akarnak további pénzügyi segítséget nyújtani a görög rezsimnek. A memorandumok azonban nem érnek véget. A SYRIZA–ANEL-kormány a memorandumokból való „kilépésről” beszél, miközben ráerőltetik a 4. memorandumot, amely a …„kilépés után” lép hatályba. Görögország (legalább) 2060-ig felügyelet és memorandum-ellenőrzés alatt áll majd, miközben a görög állam és a görög gazdaság fejlődése feletti ellenőrzés a legfojtogatóbb és legszigorúbb rendszer lesz, amelyet valaha is egy európai országra (Spanyolország, Portugália, Írország) kényszerítettek.
Az európai periféria egyetlen országában sem, és természetesen Görögországban sem ért véget a válság, mivel az a globális rendszer számára továbbra is jelen van. 2009 óta, amikor a központi bankok hatalmas összegű készpénzt pumpáltak a bankrendszerbe az összeomlás megakadályozása érdekében, a válság költségeit egy robbanásra kész, ketyegő időzített bomba formájában hárították át a társadalomra.
A Forradalmi Küzdelem álláspontja a válság kezdete óta, és mai álláspontunk is az, hogy a válságot nem sikerült leküzdeni. A rendszer támogatására és megmentésére irányuló politikák csupán későbbre halasztják a válság problémáját, amely 2008-nál is nagyobb intenzitással fog újra megnyilvánulni.
Ez a válság valójában annak a rendszernek a patthelyzetét tárja fel, amely a magán- és államadósság történelmileg példátlan mértékű növekedése révén terjeszkedik és reprodukálja önmagát. A világot uraló és a modern kapitalista diktatúrát alkotó bankrendszeren és tőkepiacokon keresztül az adósság a tőke növekedésének és jövedelmezőségének mozgatórugójává vált, de végül a rendszer magát és fennmaradását is veszélybe sodorta.
Az 1990-es és 2000-es években alkalmazott gazdasági növekedési trükkök – mint például az adósság értékpapírosítása és az erre épülő különféle befektetési termékek előállításának „iparága” –, amelyek a 21. század elején a „válságok végének” ünnepléséhez vezettek, ma is ugyanazok, amelyeket a „válság leküzdésére” használnak. A bankok magánadósságának nagy részét a lakosságra hárították át, és világszerte meghaladták az államadósságokat. Az adósság újrahasznosítása az új válság elhalasztásának és átvitelének módszere, míg az a remény, hogy a növekedés visszatér, a kapitalista gépezet újra normálisan fog működni, és az adósság örökre fenntartható marad, egy illúzió, amely a rendszert életben tartja. Végül is a 2008-as válság idején az a társadalmi bázis, amelynek vállára a válság terhét rakták, figyelemre méltó ellenállóképességet mutatott. Annak ellenére, hogy világszerte példátlan mértékű megszorítások és gazdasági kivéreztetés sújtotta a társadalmat, nem következett be olyan társadalmi robbanás, amely érdemben fenyegette volna a rendszert. Számunkra ez az egyik legfontosabb tényező: a politikai és társadalmi stabilitás, amely garantálja a rendszer további működését.
Ez azt is garantálja, hogy egy új válság esetén a társadalom nagy mértékben képes lesz elnyelni a sokkhatásokat. De valóban így van?
Visszatérve a görög helyzetre, fontos kiemelni a memorandum-politikák társadalomra gyakorolt gazdasági hatásait. Görögország olyan időszakon ment keresztül, amelynek gazdasági mutatói és változói csak egy valódi háborúban lévő ország körülményeihez hasonlíthatók. A görög GDP 27%-kal esett vissza. A munkanélküliség Görögországban (itt a hivatalos adatokról beszélünk, amelyek nem tartalmazzák a krónikus munkanélkülieket, a részmunkaidőben foglalkoztatottakat és a hetente néhány napot dolgozókat) elérte a 27%-ot, és ma 23% körül mozog. A munkanélküliség csökkenése az elmúlt két évben elsősorban annak köszönhető, hogy nagyszámú ember, különösen fiatalok, vándorolt ki külföldre. A szegénység ugrásszerűen megnőtt. Minden negyedik ember, azaz a lakosság 25%-a abszolút szegénységben él, míg a fennmaradó 75%-ból a többség – az ország lakosságának több mint fele – szegénységben él. A felmérések szerint a görögök 80%-a állítja, hogy alig jön ki a pénzéből. Ezért azok, akik jelenleg kényelmesen élnek, a lakosság kevesebb mint 20%-át teszik ki.
Az osztálykülönbségek nagyon nagyra nőttek, mivel a gazdagok kisebbsége tovább növelte vagyonát. A bevezetett intézkedések tönkretették az ország lakosságának túlnyomó többségét. És ezeknek az intézkedéseknek nincs vége.
Az adók folyamatosan emelkednek, és a legalsóbb társadalmi rétegeket sújtják, amelyek a legnagyobb adóterhet viselik. Jellemző, hogy az adómentes küszöbérték évi 5 000 euróra csökkent. Az alapbér 320 euró, a nyugdíjakat pedig folyamatosan csökkentik; a kormány terve szerint legfeljebb 230 eurós nemzeti nyugdíjat vezetnének be, amelynek emelését a biztosítottaknak kellene viselniük. Ilyen életkörülmények között előfordul, hogy a munkavállalók szegénységben, sőt abszolút szegénységben élnek. Ráadásul vannak olyan munkavállalók, akik… ingyen dolgoznak, mivel a munkaadóik késleltetik a kifizetéseket, egyeseknél határozatlan ideig. Sokan soha nem kapnak fizetést.
Szomorú, hogy ilyen társadalmi és osztálybeli körülmények ellenére nincs válasz. De ez több tényező együttes hatása – egy olyan forradalmi mozgalom hiánya, amely kihasználhatná a körülményeket, a válság elején felmerülő mobilizációk azonnali elnyomása, ezen mobilizációk politikai patthelyzetei és a SYRIZA „hozzájárulása” – sikerült biztosítania a rezsim számára a szükséges politikai stabilitást ahhoz, hogy továbbra is támadja a görög társadalmat.
A SYRIZA a leghosszabb ideig működő memorandum-kormány, mivel az összes előző kormány két évnél tovább nem tudott hivatalban maradni. Átvezette a harmadik – a legrosszabb – memorandumot, és ráerőltette a társadalomra a negyediket. Ezért a rezsim és az ország elitje által élvezett stabilitás kizárólag a társadalmi ellenállás hiányának köszönhető.
A kormány által bevezetett, új, hosszú távú, szigorú intézkedéseket tartalmazó negyedik memorandum az a „garancia”, amelyet az intézmények a nemzetközi alapok és a tőkepiacok követelnek Görögországtól; ezek ugyanis az ország gazdasági imázsának javítására törekednek, és biztosítani akarják, hogy az ország ne „kövesse el a múlt hibáit”, vagyis ne vezessen be olyan intézkedéseket, amelyek emelik a béreket és a nyugdíjakat, vagy csökkentik az adókat stb. Ezek azok a feltételek, amelyek mellett a tőkepiacok hajlandók hitelt nyújtani a görög államnak 2018 augusztusa után, amikor a támogatási program véget ér. Ehelyett azt követelik, hogy az állami mérlegekben többlet legyen. Ezeket a 2022-re a GDP 3,5%-át kitevő többleteket – amelyek az azt követő évtizedekben fokozatosan 2,2%-ra csökkennek – a görög nép legnagyobb mértékű kizsákmányolásával fogják elérni. A SYRIZA–ANNEL-kormány már most is olyan többleteket ér el, amelyek néha még az intézmények követelményeit is meghaladják (pl. egy GDP 1,5%-os többletre vonatkozó követelményre válaszul a kormány a GDP 2 vagy 2,5%-át érte el).
Ezeket a többleteket a társadalmi élet szempontjából létfontosságú ágazatokban – például az egészségügyben, az oktatásban stb. – végrehajtott folyamatos közkiadási megszorításokkal, valamint azzal érik el, hogy az állam belső fizetési felfüggesztést alkalmaz kötelezettségei teljesítése tekintetében, akár a fizetés nélkül maradt munkavállalók, akár magánfelek felé. Nyolc év megállapodásai, a megszorításokra irányuló politika, a társadalmi élet szempontjából létfontosságú szektorokban végrehajtott támogatás csökkentése és kikényszerített többletek egy másik tragikus következménye az a bűncselekmény, amelyre 2018. január 23-án került sor a Kelet-Attika (Mati és Neo Voutza) térségében kitört tűzvész során, ahol – e sorok írásának pillanatáig – több mint 93 ember vesztette életét (hivatalosan 88-at azonosítottak, közülük 44-en égési sérüléseket szenvedtek, 9-en kritikus állapotban vannak).
A tőkepiacok egy másik követelése a görög államkötvények megvásárlásához az államadósság rendezése, amely hihetetlenül magas, a GDP 185%-ára emelkedett, miközben a megállapodásokba való belépéskor az adósság a GDP 129%-át tette ki annak ellenére, hogy 2012-ben „leírásra” került sor. Ez a megállapodás nem új „adósságleírás”, hanem bizonyos kötvények lejáratának meghosszabbítása, valamint kísérlet a kamatlábak stabilizálására az ESM által nyújtott, a piacon a legalacsonyabb kamatláb közelében. Ezt a stabilizálást egy derivatívához (swaphoz) való kapcsolással fogják elérni, ami azt jelenti, hogy ha a kamatláb az alacsony előrejelzésnél nagyobb mértékben ingadozik, ami mozgósítja a spekulatív erőket és a tőkepiacok „ragadozóit”, akik a görög kötvények shortolásával „támadnak”, hogy aktiválják a kockázati prémiumokat (derivatívákat), amelyek így nagy nyereséget hoznak nekik. Ez azonban a görög kormány hitelfelvételi kamatlábát hatalmas spekulatív kockázati tényezővé teszi.
Közismert, hogy a származékos pénzügyi termékek – amelyek értéke manapság meghaladja az 1 kvadrillió dollárt – a pénzeszközök „biztonsági szelepeként” működnek mindenféle kockázat ellen. A kockázati prémium például egy állampapír esetében azt jelenti, hogy a befektető kártérítést kap, ha az adott kormány nem teljesíti kötelezettségeit. Mivel azonban ezt a prémiumot olyan befektetők is birtokolhatják, akik nem rendelkeznek azokkal az állampapírokkal, amelyekre a prémium vonatkozik, logikus, hogy az érintett állam pénzügyi összeomlását célozzák meg annak érdekében, hogy az államadósságra vonatkozó derivatívákat aktiválják, és így többletnyereséget termeljenek.
Ezt a vad spekulációs gyakorlatot a görög adósság esetében is megkísérelhetik, ahogyan az 2010-ben meg is történt. Végül is a görög gazdaság – és ez még inkább így lesz, amikor a görög állam hitelekért fordul a piacokhoz – olyan terület, amely körül különféle fedezeti alapok gyűltek össze, készen arra, hogy nyereség érdekében „shortolják” azt. Jelenleg Görögország kizárólag ilyen alapokat vonz, és ez jelzi az uralkodó gazdasági és politikai bizonytalanságot.
Jelenleg a görög gazdaságnak nincs termelő struktúrája, a munkanélküliség és a szegénység az egekbe szökik, és az emberek többsége adósságokkal tartozik a bankoknak és az államnak. Csak 2018 első felében az állammal szembeni fennálló adósságok összege 101 milliárd eurót tett ki. A különféle végrehajtások súlyos következményekkel járnak, és több százezren veszítik el mindazt, amijük van, néhány ezer eurós banki adósságok miatt. Ami a bankrendszert illeti, az továbbra is siralmas állapotban van, annak ellenére, hogy az elmúlt években több milliárd euro készpénzt kapott a támogatási csomagokból, nem számítva a Görög Nemzeti Bank és a kormányok által „a szőnyeg alatt” nyújtott, ismeretlen összegű készpénzt.
A bankrendszer stabilizálására irányuló „tét” magában foglalja a „vörös” és fedezetlen hitelek eladását olyan alapoknak, amelyek azokat megfelelően fogják kezelni – mindazzal együtt, amit ez az adósok számára jelent. Lényegében a görög társadalom többségét nemcsak az elmúlt évek kemény megszorító politikái tették tönkre, hanem eközben mélyen el is adósodott. A rezsimnek az ország gazdasági összeomlástól való megmentésére irányuló politikái – túlzás nélkül – társadalmi népirtásnak minősültek. És bár a társadalom már térdre kényszerült és több sebből vérzik, a helyzet nem stabilizálódott – és nem is fog. A görög rezsim jelenlegi és jövőbeli helyzete közvetlenül összefügg az Európában és a világban kialakult általános helyzettel. És amíg a kapitalizmus Európában és a világban nem képes leküzdeni válságát, a görög gazdasági rendszer továbbra is problémákkal fog küszködni. Például, bár a görög kormány jelenleg be akart lépni a piacokra, a következő okok miatt nem teheti meg: Olaszországban az új kormány miatt némi politikai instabilitás alakult ki. Az USA-ban a FED emelte a hitelkamatokat, és a periférián lévő, magas kockázatú országokból kivonják a tőkét. Argentína csődje és Törökország pénzügyi válsága a FED fenti lépésének és a kamatemelésekkel járó “drágább pénznek” a következménye. Magától értetődik, hogy ezeknek a fizetésképtelenségeknek és az azokat követő eseményeknek a középpontjában a globális pénzügyi válság áll az egyes országok sajátos problémáival párosulva. De ez az gazdasági összeomlás csak a kezdet. A központi bankok által 2008 után folytatott mennyiségi lazítás (QE) befejezése szintén jelentős szerepet játszik az államok és vállalatok előtt álló gazdasági összeomlásokban. Ezek a politikák, amelyek célja az volt, hogy “olcsó pénzzel” élénkítsék a piacokat, új buborékok kialakulásához vezettek a részvény- és kötvénypiacokon. Ismert, hogy az Európai Központi Bank is ugyanazt a politikát követte: tömegesen vásárolt államkötvényeket a másodlagos piacon, hogy felszívja az euróövezeti adósságválság okozta sokkhatásokat. Az EKB pedig valószínűleg 2018 végén befejezi ezt a politikát, és fokozatosan emeli a bankközi hitelkamatokat, amelyek az elmúlt években nulla (valójában negatív) szinten voltak. Ezek a tényezők további nyomást fognak gyakorolni a gyenge országokra, például Görögországra, mivel a pénz drágulni fog, és visszatér a biztonságos menedékekbe.
Ezekhez az eseményekhez hozzá kell adnunk azt a gazdasági versenyt is, amelyet az USA indított el a fémimportra kivetett vámokkal. A kereskedelmi háború devizaháborúvá is válik majd, mivel minden központi bank megpróbálja majd fenntartani valutája erősségét. Ezek nem olyan feltételek, amelyek mellett egy túlzottan eladósodott és recesszióban lévő ország, mint Görögország, likviditásért fordulhatna a piacokhoz, mivel a piacok által kínált kamatlábak túl magasak lesznek.
Az USA által – meggyőződésük szerint – az őket sújtó válságtól való “védelem” érdekében indított kereskedelmi háború máris zavarokat okoz és mélyíti a válságot, ráadásul hátrányos ránk nézve. A nemzetközi kereskedelem, amely az elmúlt években máris visszaesett, még tovább fog zsugorodni. Ugyanakkor szembe kell néznünk a kelet-mediterrán térségre és Szíriára összpontosuló geopolitikai rivalizálás fokozódásával, valamint az amerikai kormányzat által szított izraeli–palesztin konfliktus újbóli fellángolásával.
Mindez robbanásveszélyes keveréket jelent a világ számára, de különösen olyan gyenge és sebezhető országok számára, mint Görögország. Általános válság és instabilitás jellemzi a jelenlegi helyzetet.
Ami az EU-t illeti, a kormányok hozzáállása és az előkészítés alatt álló új európai struktúra valószínűleg inkább az EU jövőbeli szétesését, mintsem a kohézióját garantálja. Ez a struktúra előírja, hogy az EU-tagállamok új kötvénykibocsátásaihoz az a feltétel kapcsolódjon, hogy a kibocsátó állam nemteljesítése esetén automatikus értékcsökkentésre kerül sor, amelynek terhét a kötvényvásárlók viselik. Ez az intézkedés, amely az EU-országok nemteljesítési kockázatának elismerését jelenti, megnöveli – ha nem is teszi megfizethetetlenné – a hitelfelvétel költségeit a legsebezhetőbb országokban, például Görögországban, és a kötvények a piaci spekulánsok által végzett, példátlan mértékű spekulatív kizsákmányolás eszközeivé válnak.
Még ha Görögországnak sikerül is belépnie a piacokra a következő időszakban, az magas árakkal fog járni. A szupranacionális [nemzetek feletti] intézmények, a kormány és az európai bankrendszer a görög gazdaság megmentési programját sikerként akarják bemutatni. De a görög államnak nagyon magas költségek mellett kell majd hitelt felvennie mindaddig, amíg ez sikerül neki – ha végül sikerül egyáltalán. Ezek a költségek tovább fogják rontani a görög adóssághelyzetet. A stabilizáció „ellenmérge” mindig a társadalmi bázis kiszipolyozására irányuló intézkedések lesznek. Ez a memorandumokkal kezdődött ördögi kör nem zárul le, és a görög gazdasági rendszer a különösen kedvezőtlen körülmények között arra van ítélve, hogy a hajótörés kockázatával szembesüljön, anélkül, hogy ezúttal bárkitől is „gazdasági mentőövet” remélhet.
Melyik helyzetnek van szerinted ma forradalmi potenciálja Görögországban és a világban?
Sem Görögországban, sem a fejlett kapitalista országokban nincs forradalmi dinamika. Görögországban nincs társadalmi ellenállás, miközben a társadalom kizsákmányolására irányuló, a rendszer fenntartását szolgáló politikák változatlan intenzitással folytatódnak. Ezen intézkedésekkel szembeni ellenállás tekintetében az a/a politikai tér, amely korábban mindig követte és beavatkozott a társadalmi lendületekbe, mára teljesen lemondott az ellenállásról.
Jelenleg, miközben elfogadták a 4. memorandumot, amely az országot felügyelet alá helyezi, és új, szigorú fiskális ellenőrzési és megszorító intézkedéseket ír elő, az a/a politikai tér még csak gyűlésre sem szólított fel. Már beszéltünk a mozgalom által a válság első szakaszában tanúsított alkalmatlanságról. Radikális-forradalmi mozgalommá kellett volna átalakulnia, hogy kihasználja a lehetőséget egy valódi, felforgató konfrontációra a rezsimmel, amikor a társadalmi lendület az utcákon volt jelen, de nem tette meg. Úgy véljük, ez a hiányosság belső eredetű. A „mozgalom” tagjainak többsége a társadalmat hibáztatja. Úgy véljük, ez a könnyebb megoldás. Ez a felelősség alól való kibúvás.
Feltételezzük, hogy a görög társadalom legfejlettebb és politikailag legkoherensebb részét történelmi szerep, történelmi küldetés terheli: vagyis a népharagot felforgató társadalmi-politikai áramlattá kell alakítani. De ahhoz, hogy ezt megtehesse, annak előfeltétele, hogy politikailag maga is ebbe az irányba mozogjon, hogy képes legyen és akarjon is a történelem forradalmi katalizátorává válni.
Mi nem a társadalmat hibáztatjuk – és soha nem is tettük. Nem követelhetjük, hogy a társadalom hajtsa végre a forradalmat, hogy mi aztán követhessük a példáját. A forradalom előfeltétele, hogy létezzen forradalmi mozgalom.
Ha egy ilyen politikai tér nem akar felforgató mozgalommá válni, hogyan követelhetné ezt a társadalomtól? A társadalmi változásban nincsenek automatizmusok. Nem hisszük azt sem, hogy az objektív körülmények teremtik meg a forradalom feltételeit. A történelemben mindig feltétel volt, hogy legyen egy politikai katalizátor. Egy strukturált és stratégiai forradalmi mozgalom. Ráadásul – legalábbis Görögországban – sokan úgy vélik, hogy a válság kérdése lezárult. Nem is veszik észre, hogy a rendszer látszólagos stabilizálódása nem annak köszönhető, hogy a válságot leküzdötték – mivel ez nem így van –, hanem a politikai és osztálybeli fenyegetés hiányának.
Ami 2010–2011-ben Görögországban történt, mindannyiunknak tanulságul kell szolgálnia. Egy nagyszerű lehetőséget elszalasztottunk, és szembe kell néznünk hibáinkkal és döntéseinkkel. A tárgyi feltételek Görögországban – és nem csak ott – nagyon kedvezőek, és a rendszerbeli válság ismét, még súlyosabb formában fog megnyilvánulni. Úgy tűnik azonban, hogy az anarchista/antiautoriter politikai tér Görögországban ismét felkészületlenül fogja találni magát.
Erős társadalmi elégedetlenség és kifejezetlen harag uralkodik az országban. És mi nem használjuk ki ezt a helyzetet. Például a végrehajtások az állam és a tőke által a társadalom ellen indított legkegyetlenebb ragadozó támadások közé tartoznak. Az ezekre adott reakciók korlátozottak. Ez egy olyan terület, ahol egy konkrét stratégia és terv segíthetne abban, hogy az a/a politikai tér hatékonyan összekapcsolódjon a társadalom azon rétegeivel, amelyeket ezek a lépések érintik.
Ami a radikálisabb akciókat vagy a fegyveres harcot illeti, a SYRIZA elnyomó és asszimilációs politikája sok embert rávett arra, hogy feladja álláspontját. A hangsúly a rezsim legitimitásának peremén zajló, költségmentes akciókra helyeződik. Az elmúlt időszak állami elnyomása sokak elszántságát és a fegyveres harc választásának igazságosságába és helyességébe vetett hitét tette próbára, ezért a mérleg nyelve a megalkuvás és a kevésbé veszélyes akciókhoz való visszatérés felé billent. Ez az állam számára olyan siker, amely fontosabb magánál az elnyomásnál, mivel a próba a politikai lelkiismeretet és magát a politikai formálódást érinti.
Még a fegyveres akciók terén is sokan a lázadó lelkiismeretükre támaszkodtak, hogy fegyvert ragadjanak és fokozzák tevékenységüket. De a lázadó lelkiismeret nem elég ahhoz, hogy az elnyomás ellenére is kitartson az ember és ragaszkodjon döntéseihez. Az, hogy sokan feladták és nem vették védelmükbe a fegyveres akciókat, szabad teret hagyott az államnak a radikális küzdelmek politikai terén, hogy ideológiailag elidegenítse azokat.
A fegyveres cselekvést, a politikai cselekvés vereségeként próbálják bemutatni. Mindenesetre a bírósági eljárásoktól és a bebörtönzéstől való óvakodás személyes érdeke dominál, és ez felülírja a felforgató projektek védelmezésének, támogatásának és előmozdításának minden szükségességét. De ez nem a fegyveres küzdelem választása során elkövetett politikai hiba eredménye. Hanem azok politikai eltökéltségének hiányából fakad, akik ezt választották. Mindez nagy szerepet játszik az állam és a tőke elleni küzdelem megszelídülésében. Nagy szerepet játszanak abban, hogy nem tudjuk lefektetni a forradalmi mozgalom alapjait. Az a gyakran hangoztatott érv, miszerint „fontos kiszabadítani a harcost az állam karmai közül, és nem áldozni fel magunkat a politikai döntések során túl nagy árat fizetve”, téves. Egy ilyen döntés nem menti meg a harcosokat, mivel az egyének elválaszthatatlanok a küzdelem során hozott döntéseiktől. Csupán az egyéneket menti meg, a küzdelmet magát pedig feláldozza. Az állam – mivel megérti ezt a lényeges politikai különbséget – nagyobb rugalmassággal jár el, hiszen elérte, amit akart: a rendszere elleni felforgató, fegyveres cselekvésről való politikai lemondását.
Társadalmi reakciók biztosan lesznek, tekintve, hogy a körülmények romlanak, és a válság újra lecsap majd. Más országokban, például Franciaországban, ahol felkelési dinamikák jelentek meg, úgy véljük, hogy azok a politikai kérdések, amelyek az rendszerellenes politikai tereket foglalkoztatják vagy foglalkoztatniuk kellene, lényegükben megegyeznek azokkal, amelyekkel Görögországban szembesülünk. Mindannyian a fejlett kapitalizmus történelmi szakaszában élünk, a politikai tudatosság eróziója jelentős, nehéz megalapozni a felkelési cselekvést, nincs hit a rendszerváltás lehetőségében, nincs forradalmi projekt. Nincs olyan irányzat, amely egy a társadalmi forradalomra irányuló projektté válna. Az elnyomás, amely korunkban különösen kemény, könnyen meggyengíti és semlegesíti a rendszer elleni bármilyen kritikus gondolkodás lehetőségét. Ami a felkeléseket illeti, azok természetüknél fogva végesek.
Lehetőségünk van arra, hogy megváltoztassuk saját helyzetünket, mielőtt a válság új szakasza megnyilvánulna, így hatékonyan kihasználhatjuk a felmerülő társadalmi dinamikákat.
Ami az úgynevezett kapitalista központon kívüli társadalmi dinamikát illeti, ott mások a feltételek. Legalábbis ami a szíriai Rojava-i forradalmi kísérletet illeti, az – ahogyan az ottani harcosok maguk is mondják – annak köszönheti létezését, hogy ez egy olyan ország, ahol a kapitalizmus nem fejlődött ki különösebben, és nem rontotta el a társadalmi tudatot, így a horizontális szervezeti struktúrák és a társadalmi szolidaritás könnyebben kialakíthatók.
De a rojavai forradalom hatalmas politikai sikere által számunkra hagyott legfontosabb tanulság az, hogy a forradalmi kísérletet és az általuk megvalósított konföderalizmus modelljét a harcosok már jóval a forradalom előtt kidolgozták.
Azt is fel kell ismernünk, hogy a térség forradalmi mozgalmát elsősorban a fegyveres harc tapasztalatainak felhasználásával szervezték meg, szélesítették ki és nyerték el. Ebben a fontos forradalmi történetben a fegyveres harc és a forradalmi mozgalom elválaszthatatlan tényezőknek tűntek a forradalmi folyamat szempontjából.
Rojava megtanít minket arra, hogy a társadalmi forradalom nem „más korok tapasztalata”, nem utópia, és nem „politikai hiábavalóság” a mi korunkban.
Azt üzeni nekünk, hogy minden lehetséges, amíg megvan a forradalmi akarat, a forradalmi küzdelem iránti akarat, bármilyen áron.
Természetesen a forradalomnak számos problémával kell szembenéznie, például a jövőben felmerülő kettős hatalmi forma kérdésével és azzal, hogy ezt végül hogyan lehet majd leküzdeni, de azzal is, hogy a forradalom egy olyan területen zajlik, amelyet nem foglaltak el teljes egészében.
Az is problémákat okozhat a forradalom számára, hogy az amerikai szuperhatalom mindig is a kurdokra tekintett, mint a geostratégiai sakktáblán mozgatható bábukra.
De a társadalmi forradalmi kísérlet nagyon fontos, mert [a tapasztalat] szükséges a győztes forradalmunkhoz.
Fontos az is , hogy a forradalmi lángot más országokba is elterjesszük, hogy mindenhol lendületet adjunk a forradalmi mozgalmak kialakulásának. Fontos, hogy Rojava ne váljon „forradalmi mankóvá”, ahogyan sok más esetben történik. És természetesen lehetetlen, hogy a forradalmi láng elterjedjen anélkül, hogy lennének forradalmárok, akik ezt véghezviszik.
Az objektív körülmények miatt minden feltételünk megvolt és megvan ahhoz, hogy forradalmi mozgalmat alakítsunk ki az [görög]országban. Ez nem történt meg. Tanulnunk kell a hibáinkból, önkritikát kell gyakorolnunk mint mozgalom, és ki kell pótolnunk a hiányosságokat. Mindenekelőtt el kell hinnünk magunknak, hogy a forradalmi projekt nem utópisztikus és kivitelezhetetlen. Hinni kell magunkban. Elméletben és gyakorlatban is meg kell szerveznünk magunkat forradalmi mozgalomként. Meg kell erősítenünk magunkban a rezsimmel szembeni fegyveres konfliktus jogát, mert csak így tudjuk legitimálni a rezsim megdöntését, és ezáltal magát a forradalmat is. Ennek eléréséhez előfeltétel, hogy szembenézzünk a vereség okaival is magunkban.
Forradalmi Küzdelem néven a fenti irányt tűztük ki célul, és továbbra is ezt tartjuk szem előtt. Fontos számunkra, hogy megpróbáljuk kihasználni az objektív körülmények – azaz a rendszer által kialakított körülmények – kínálta lehetőségeket. Kötelességünk, és rajtunk múlik, hogy kialakítsuk a rezsim megdöntéséhez és a forradalomhoz szükséges szubjektív feltételeket. Gyávaság a társadalmat hibáztatni. A mi felelősségünk egy forradalmi mozgalom létrehozása. Mi vagyunk a rezsim megdöntésének és a társadalmi forradalomnak a politikai szereplői.
Hogyan értékeled a Forradalmi Küzdelem harci tevékenységét? Ennek az örökségnek melyik része táplálhatja a jövőbeli küzdelmeket? Melyik részét kell megkérdőjelezni?
A Forradalmi Küzdelem által hagyott örökség gazdag, és mind elméleti, mind gyakorlati szinten az általa bevezetett újszerű elemekkel jellemezhető. Helyesen elemeztük a kapitalista rendszert a globalizáció felemelkedésének idején, amelynek alkotóelemei a „terrorizmus” elleni háború és a neoliberális reformok voltak.
Diskurzusunkkal és támadásainkkal megkérdőjeleztük a rendszer mindenhatóságát és azt a képességét, hogy örökké megújítsa önmagát egy olyan „jólét” korszakában, amelyet még az ellenállás [baloldali] politikai köreiben is sokan valósnak hittek.
Elemzéseinkben felismertük, hogy a kapitalizmus az adóssággazdaságon alapul, amely a rendszer funkcióinak egymástól való függőségének korszakában egy válság esetén katasztrófálissá válhat. Éppen ezért sokak előtt időben felismertük a 2007–2008-as válság jelentőségét, a rendszerben globálisan okozott földrengésszerű hatást, valamint azt a forradalmi lehetőséget, amely olyan országokban nyílhat meg, mint Görögország, amelyek túlzott adósságuk miatt az összeomlás kockázatával szembesültek. Éppen ezért –már jóval azelőtt, hogy az országot az IMF, az EKB és az EU programjai alá rendelték volna – felszólítottunk egy olyan forradalmi mozgalom létrehozására, amelynek stratégiájában szükségszerűen szerepel a fegyveres küzdelem, hogy kihasználja a rendszer társadalmi megkérdőjeleződését és megkísérelje a forradalmi folyamatok beindítását.
A Forradalmi Küzdelem előre látta Görögország bevonását egy IMF-programba, valamint a 2010–2012-es társadalmi reakciókat és zavargásokat. Emellett a Forradalmi Küzdelem volt az egyetlen csoport, amely – felismerve a forradalom lehetőségét a forradalmi mozgalom létrehozását szorgalmazta– olyan álláspontokat és javaslatokat fogalmazott meg, amelyekkel egy mai forradalmi mozgalomnak rendelkeznie kell a kapitalizmus és az állam megsemmisítése utáni új társadalmi szervezet kialakításához; ezt a 2009-es támadás-kampányában és a 2014-es kiáltványban fogalmaztuk meg, amikor támadást hajtottunk végre a Görög Nemzeti Bank és az IMF ellen.
Álláspontok és javaslatok az egyoldalú fizetésképtelenségről és az adósság eltörléséről, az euróövezetből és az Európai Unióból való kilépésről, a tőke és az állam vagyonának kisajátításáról és társadalmi tulajdonba vételéről.
A termelési eszközök, az ipar, a közszolgáltatások, az egészségügy és az oktatás társadalmasítása és [ön]igazgatása a munkások, az önkormányzatok és a közösségek által, a társadalomban alulról kiindulva.
Az állam felváltása népi közgyűlések, közösségek, kommunák és munkástanácsok konföderációs szövetségével.
Forradalmi szervezetre vonatkozó javaslat nélkül forradalmi küzdelem nem lehetséges. Évek óta ragaszkodunk ehhez a kérdéshez, de a „mozgalom” nem foglalkozik ilyen javaslatokkal. Ennek oka valószínűleg az, hogy nem hisz a forradalomban. A Forradalmi Küzdelem tevékenységével, különösen a 2009-ben elindított harcos stratégiájával bebizonyította, hogy a fegyveres küzdelemnek a rendszer instabilitásának előidézését fő célként kell szem előtt tartania és a maximális hatékonyságra kell törekednie. Elemzéseink és cselekvésünk révén megmutattuk, hogy a rendszer stabilitása hogyan kapcsolódik a kapitalizmus más meglévő struktúráihoz, és hogy a rendszerbeli válság hogyan jelent – és hogyan kell felhasználni – lehetőséget a rendszer megdöntésére irányuló projektben. Mások az a/a politikai térben vagy más fegyveres szervezetekben még csak meg sem közelítették ezt a kérdést.
Bebizonyítottuk, hogy kis erővel is súlyos csapást lehet mérni a rendszerre. Bebizonyítottuk, hogy nem csupán az a fontos, hogy fegyveres csapásokat mérjünk a politikai-gazdasági rendszer valamely célpontjára, hanem az is, hogy ezeknek a rendszer szempontjából központi jelentőségű területeknek kell lenniük ahhoz, hogy érdemben befolyásolják és fenyegessék a rendszer stabilitását.
A forradalmi mozgalom létrehozása érdekében a Forradalmi Küzdelem a fegyveres harc fokozását javasolta. Természetesen javaslatával a Forradalmi KüzdelemF a lehető legszélesebb körű társadalmi elterjedésre, és így a fegyveres felforgató cselekmények legitimálására összpontosított. Úgy véljük, hogy ebben jelentős mértékben sikerrel jártunk. Ezt a „mozgalmon” kívüli emberektől érkező üzenetekből tudjuk. De ezek a nézetek nem nyertek szervezett politikai kifejezést.
És nincs olyan strukturált politikai szervezet sem – még az a/a politikai térben sem –, amelynek szándékában állna teret adni ezeknek a hangoknak, összegyűjteni és felszínre hozni őket, amelyek többségükben ránk is utalnak, mint személyekre, mint militánsokra. A „mozgalom” egy részének ezzel kapcsolatos hozzáállása egy sajátos politikai ellentétre is utal, eltekintve attól az opportunizmustól, amelyről már említettük, hogy a görögországi „mozgalom” egyes részeit uralja.
Ráadásul az a/a politikai térben sokak bűnös hozzáállása, miszerint a fegyveres cselekvés és a forradalmi projekt nem társadalmiasítható – ez a álláspont azoknak is iránymutatásul szolgál, akik nem értenek egyet a politikai felelősségvállalással –, döntő jelentőségű nemcsak a szolidaritás megnyilvánulása szempontjából, hanem a küzdelemben hozott döntéseik tekintetében is. Éppen ezért a reformizmus, a “fájdalommentes” cselekvés, az a/a politikai térben sokak által a törvény határain egyensúlyozó „akrobatika”, valamint az elnyomás bekövetkezésekor tanúsított tiltakozási hajlandóság. Olyan elemek, amelyek egyre markánsabbá válnak abban a korszakban, amelyet a társadalmi ellenállás hanyatlása jellemez, miközben a rezsim a társadalmi és politikai élet minden szintjén támadást indít.
Ugyanez a bűnös hozzáállás a felszabadítási küzdelemhez és a forradalomhoz, a politikai képzettség hiányával párosulva, döntő szerepet játszott abban, hogy sem forradalmi mozgalom nem jött létre, sem kilátása nem látszik létrehozásának.
A Forradalmi Küzdelem által végrehajtott támadások politikai és társadalmi legitimációjának hatóköre – amelyet diskurzusában és elemzéseiben megkísérelt kialakítani, e támadások gondos kiválasztásával párosulva – véleményünk szerint nagyon széles. De ahogyan a Forradalmi Küzdelem által a küzdelem egészére vetített számos dimenzió esetében is, ezt a dimenziót is kihasználatlanul hagyta az a/a politikai tér. A Forradalmi Küzdelem – az általa folytatott fegyveres küzdelem, a kidolgozott stratégia, a megfogalmazott diskurzus, a forradalom társadalmi szükségességéhez való ragaszkodás, valamint az elnyomással szembeni politikai álláspontunk révén – mindig is a rendszer elleni küzdelemben elérhető legnagyobb eredmény elérése mellett döntött, mint cselekvésének alapvető tényezője mellett.
Sőt, az egyik – talán a legfontosabb – ok, amiért [első fokon] életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek minket, az a Forradalmi Küzdelem elkötelezettsége a hatalom megdöntéséért folytatott küzdelem és annak hatékonysága.
Az elnyomással szemben mi, a Forradalmi Küzdelem tagjaiként, kiálltunk. Ez az oka annak, hogy hatékonyan küzdöttünk a következmények ellen, és ténylegesen semmissé tettük az elnyomás „sikerét”.
Egy olyan fegyveres szervezetnek, mint a Forradalmi Küzdelem, nem lehet a megtorlás pillanata a végső pont.
A felelősségvállalásunkkal, az álláspontunkkal, a diskurzusunkkal és a cselekvésünk folytatásával nem engedtük meg a szervezetben a “vég kezdetének” elfogadását.
Az elnyomás számunkra nem a „vereség pillanata”, ahogyan azt a „mozgalomban” sokan hiszik. Ugyanígy nem lehetséges, hogy valaki a fegyveres cselekvés mellett döntsön anélkül, hogy ezt a választást minden körülmények között és minden áron megvédje.
Lehetetlen, hogy valaki azzal a logikával csatlakozzon egy fegyveres szervezethez, hogy „ha nem kapnak el, rendben, ha elkapnak, akkor vége, és mindent feladok”.
Ez a választás számunkra a legfontosabb forradalmi döntés. Forradalmi lelkiismeretet feltételez, forradalmi lelkiismeretet formál, védi és előmozdítja a forradalmi lelkiismeretet.
A Forradalmi Küzdelem által hátrahagyott egész örökség sajnos kihasználatlanul és érintetlenül maradt.
