2) Politikai és stratégiai projekt
Mi a Forradalmi Küzdelem stratégiai projektje?
A Forradalmi Küzdelem stratégiájának alapvető eleme a fegyveres forradalmi cselekvés társadalmi legitimálása. Ennek elérése érdekében elengedhetetlen feltétel, hogy a szervezet szélesebb társadalmi diskurzust folytasson, elméletének hatása kiterjedjen a társadalom széles rétegeire, és tevékenységét olyan célpontokra összpontosítsa, amelyek központi szerepet játszanak a rendszer működésében és felépítésében, ugyanakkor azon szereplőkre is, akik gazdasági és politikai szinten hajtják végre és érvényesítik a rendszer mindenkori stratégiáját. Véleményünk szerint ez a fegyveres cselekvés elengedhetetlen, állandó eleme.
A Forradalmi Küzdelem tevékenységének első éveiben olyan stratégiát dolgozott ki, amelynek célja az volt, hogy felforgassa a lemondás, a vereség és az asszimiláció állapotát minden olyan rendszerellenes dinamika esetében, amely kifejezésre próbált jutni. Stratégiánk célja a rendszer központi politikai irányvonalainak bemutatása és azok elleni fellépés, a kapitalizmus társadalmi tudatban való delegitimálása, valamint az osztályforradalmi tudat kialakulásához való hozzájárulás volt, olyan akciókban nyilvánult meg, amelyek bizonyos mértékben szimbolikus jellegűek voltak. Ezek inkább fegyveres forradalmi propagandaakciók voltak.
A Forradalmi Harcnak sikerült elérnie, hogy a rendszer viszonylag gyorsan magába szívja azt a dinamikus ellenzéket és fegyveres ellenállást, amely az akkori kormányok által végrehajtott neoliberális politikákkal szemben alakult ki. Ugyanakkor a „terrorizmus” elleni háború központi politikai stratégiája nem tudta kikényszeríteni a fegyveres akciók és a rendszer megdöntésére irányuló tervek feladását.
A Forradalmi Küzdelem – mondhatni – összhangban mozgott a domináns tendenciákkal társadalmi és osztálykonfliktus szinten. Tevékenységének kezdetén viszont a társadalom jelentős részében – bár csak részlegesen – , a neoliberális konszenzus volt tapasztalható. Ez is meghatározta a fegyveres konfliktus mértékét, amelyet a szervezet tanúsított annak érdekében, hogy társadalmilag asszimilálódjon és elfogadottá váljon. Úgy véljük, hogy – a fentiekben említett – minden tekintetben a Forradalmi Küzdelem fontos eredményeket ért el, és sikerült évekig politikai fenyegetést jelenteni a rezsim számára.
Emellett a Forradalmi Küzdelem fordulópontot jelentett az a/a politikai térben, mivel korábban nemcsak hogy nem létezett tartós és következetes anarchista fegyveres szervezet, hanem az elmélet és a diskurzus szintjén sem történt ilyen mértékű kísérlet arra, hogy az anarchista fegyveres szervezetet a tágabb társadalmi szférát érintő kérdésekkel és politikákkal összekapcsolják.
Amikor közeledett a válság, a Forradalmi Küzdelem stratégiaváltásra készült. A társadalmi szférában már egyre nőtt az elégedetlenség a krónikus neoliberális politikák, valamint a kormányban és általában a rendszerben elterjedt korrupció miatt. Még mielőtt a válság nyilvánvalóvá vált volna, jelzésértékű volt, hogy sokan nyilvánosan kijelentették az athéni utcákon készített médiainterjúkban, hogy
„a politikusokat fel kellene akasztani a Szintagma téren”.
A Forradalmi Küzdelemnek alkalmazkodnia kellett stratégiájával a válság új körülményeihez, hogy kihasználja a rendszer társadalmi tudatban megjelenő és előrehaladott mértékű delegitimációját, valamint azt a tényt, hogy a rendszer különösen sebezhetővé és instabillá válik.
Ilyen körülmények között egy fegyveres forradalmi szervezet feladata, hogy kihasználja a rendszer instabilitását, és olyan pontokat vegyen célba, amelyek kulcsfontosságúak a működése szempontjából, ugyanakkor a válság miatt sebezhetővé váltak. Emellett a rendszer mai szerkezete – funkcióinak magas fokú egymásrautaltságával és összekapcsoltságával – önmagában is előnyt jelent – bárki számára, aki ezt természetesen felismeri és ki akarja használni –, mivel a becsapódási ponton túl a kapitalista struktúra más részeire is kiterjeszti az instabilitást, és annak továbbterjedése során meg is sokszorozza azt. A kortárs kapitalizmus által kínált, történelmileg egyedülálló lehetőséget tudja a fegyveres harc kihasználni a rendszer destabilizálásának előidézésére. Ez az az irány, amelyben a Forradalmi Küzdelem a válság kezdete óta dolgozik, tevékenységét és politikai céljait továbbfejlesztve.
Mindenesetre úgy véljük, hogy válság idején, amikor a társadalmi tudatban a kapitalizmus és a képviseleti demokrácia rendszere mélyen delegitimálódott, a fegyveres harc megtalálja valódi lényegét, mivel a rendszer összeomlásának felgyorsításában meghatározó tényezővé válhat.
A Forradalmi Küzdelem cselekvési döntéseit az ország (IMF) memorandumokhoz való csatlakozását megelőző időszakban, valamint amikor a rendszer az összeomlás szélén állt, gondosan megfontoltuk. A Forradalmi Küzdelem számára a cselekvés kritériuma mindig politikai volt. A cselekvés előtti elemzés alapján rangsorolta a harc lehetőségeit. Nem véletlen egyébként, hogy a Forradalmi Küzdelem a pénzügyi rendszert választotta célpontjául, mivel ez a rendszer működésének és legfőbb problémáinak forrása, amely rányomta bélyegét a modern válságra és a modern globális gazdaság központi pillére, ugyanakkor különösen sebezhető. A modern társadalmakban számos – mondjuk úgy – ellenséges célpont kínálkozik egy fegyveres szervezet számára. De ezek megkülönböztetése és rangsorolása aszerint, hogy mennyire fontosak a rendszer egyensúlyát tekintve, vagyis siettethetik a rezsim összeomlását, stratégiai és elemzési kérdés.
Ezért a Forradalmi Küzdelem stratégiai terve az volt, hogy erőit és tevékenységét azokra a pontokra összpontosítsa, amelyek megakadályozzák, hogy az ország rendszere a 2010-es csőd sokkja után stabilizálódjon. A szupranacionális intézmények – az IMF, az EKB, az Európai Bizottság –, a globális pénzügyi tőke és a gazdasági elit nem akarták, hogy Görögország nemteljesítővé váljon és csődbe menjen. Már pusztán az a tény is, hogy a hatalmas kötvénytulajdonosok számára a hitel-kockázati csereügyletek (CDS-ek) érvénybe léptek volna, és mivel a görög kötvények nagy részét az európai nagybankok birtokolták, egy rendezetlen fizetésképtelenség dominóhatást váltott volna ki Európában és azon túl is – ami a globális rendszerbeli stabilitás szempontjából sokszorosan veszélyesebb esemény lett volna, mint a Lehman Brothers összeomlása.
Másrészt voltak olyan erők Európában, amelyek ellenezték a görög mentőcsomagot. Számos európai kormány, különösen a német kormány, nem akarta viselni a görög válság költségeit, mivel az első pénzügyi támogatási csomagot az európai parlamentek állították össze.
A rendszerkockázat azonban magas volt, és a globális rendszer szempontjából elengedhetetlen volt a görög állam és bankrendszer támogatása, különösen egy olyan időszakban, amikor a 2008-as válságot még nem sikerült leküzdeni, és a világ továbbra is gazdasági recesszióban vergődött.
Ezt a rendszerszintű mentőcsomagot azonban drágán megfizette a görög nép és eredményei nemcsak a görög társadalom többsége számára voltak katasztrofálisak, hanem a görög gazdasági rendszer talpra állítását sem sikerült elérnie. A 2010-ben az országra kényszerített memorandum-megállapodások egyik nagyon fontos eleme az volt, hogy ütköztek a görög rendszer jogi kereteivel, mivel az Alkotmány számos cikkelyét és még az európai jogi kereteket is sértették. Különösen a görög alkotmány tekintetében még az alkotmányjogászok is kijelentették, hogy amennyiben a görög állam hitelszerződéseit nem módosítják, az állampolgároknak az alkotmány utolsó cikkelye (120. cikk) alapján kell cselekedniük, amely felszólítja a népet, hogy döntse meg azokat, akik bitorolják a népszuverenitást és az alkotmányt sértik. Vagyis még a rendszer saját keretei szerint is jogellenesek voltak a hitelszerződések és azok megdöntése, akik végrehajtják őket, elengedhetetlen.
Kiemeltük ezt a szempontot, amelyet különösen fontosnak tartunk, mivel jól mutatja azt a mély és visszafordíthatatlan politikai szakadást, amelyet a memorandum okozott az országban. Ugyanakkor – ahogyan a válság számos más aspektusában a rezsim megdöntésének szükségességét alátámasztó események esetében is – ezt a szempontot az alternatív politikai tér nem vette igénybe. A memorandum-megállapodások által előírt visszataszító feltételek, az azokban rejlő súlyos társadalmi igazságtalanság, valamint az országban érvényes törvények közvetlen megsértése miatt az európai politikai és gazdasági elit a válság első szakaszában attól tartott, hogy társadalmi forradalom tör ki Görögországban, de az európai déli régió más, a gazdasági válság által súlyosan érintett országaiban is. De ez a forradalom, amely Európa gazdasági és politikai hatalmasságainak legnagyobb rémálma volt, nem következett be.
A Forradalmi Küzdelem, a társadalmi többség akaratával teljes össz- hangban, azt tűzte ki célul, hogy hiábavalóvá tegye a görög gazdasági és politikai rendszer stabilizálására irányuló várakozásokat, és végül ne fogadják el a rendszer és a memorandumok gazdasági támogatását. A Forradalmi Küzdelem tevékenysége a válság közepette – céljaival és sztrájkok hatókörével együtt –, amennyiben lehetővé vált volna számára, hogy akciótervét és stratégiáját akadálytalanul „kibontakoztassa”, katalizátor szerepet játszhatott volna. Ez az adott történelmi időszakra, valamint a konkrét társadalmi, politikai és gazdasági feltételekre vonatkozik.
Mindemellett a Forradalmi Küzdelem stratégiájának kidolgozásakor mindig figyelembe vette azt a tényt, hogy a rendszert a pénzügyi szektor hirtelen fejlődése különösen sebezhetővé tette. A tőkepiacok diktatúrája alatt élünk. Ez egy autoriter gazdasági hatalom, amely globális szinten közvetlenül vagy közvetve bűnözői és gyilkos formákat ölt. De ez a hatalom ugyanakkor különösen sebezhető mindenféle fenyegetéssel szemben. Emellett a modern kapitalista rendszer jellegéből adódóan – amely története során soha nem látott mértékű kölcsönös függőséget és összekapcsoltságot mutat – az a tulajdonsága, hogy egy viszonylag kis probléma, amely a rendszer egy pontján jelentkezik, hatását szétterjeszti és megsokszorozza, miközben így hat a rendszer működésének más területeire.
A modern kapitalizmusnak ez a sajátos jellemzője a rendszer stabilitása szempontjából különösen problémássá tesz mindenféle fenyegetést. Ez a rendszerben rejlő gyengeség, amely éppen a globális terjeszkedéséből fakad. Ha figyelembe vesszük, hogy a kapitalista rendszer globális terjeszkedése olyan bizonytalanságot kelt mindenféle, a világ körül „mozgó” magántőke esetében, hogy szükségessé vált egy hatalmas derivatív [mögöttes] pénzügyi termékekből álló szféra létrehozása, amelynek célja az volt, hogy „horgonyként” szolgáljon a terjeszkedése miatt egyedülállóan törékeny és sebezhető kapitalista rendszer számára, és amely derivatív szféra végül pontosan ellenkező hatást fejthet ki, vagyis atombombaként hathat annak a rendszernek az alapjaira, amelyet védenie kellene, akkor megértjük, hogy – a gazdasági válságot is beleértve – a rendszer aláásására és destabilizálására irányuló fegyveres fellépés kialakításához a legkedvezőbb időben élünk.
A tőkepiacok és a pénzügyi szférában mozgó tőkealapok magatartásukkal teljes mértékben kifejezik ezt a bizonytalanságot. Csordaként viselkednek: ott támadnak, ahol nagy nyereségre adódik lehetőség, és ugyanúgy elhúzódnak, ha olyan kockázat merül fel, amely céljaikkal ellentétes.
Egy olyan válság sújtotta részén a világnak, mint Görögország, egy erős fegyveres szervezet, amely a rendszer meghatározott szektoraival szemben megfelelő tevékenységet tudna kifejleszteni, betölthetné ennek a kockázatnak a szerepét, amely félelemkeltő tényezőként hatna mindenféle ragadozó alapra, amelyek a világban mozognak, és jövedelmező „befektetéseket” látnak a gazdasági válság által sújtott és csődbe ment országok „hulláiban”. Ez a lehetőség egyedülálló volt és marad a Forradalmi Küzdelem , mint fegyveres forradalmi szervezet számára.
Az a társadalmi és osztálybeli lendület, amely egy olyan országban, mint Görögország, egy esetleges rezsimösszeomlást indíthatna el, napirendre tűzné a „továbblépés” dilemmáját egy másik típusú társadalmi szervezet felé. Számunkra a rendszer stabilitásának és önmegújulási képességének legfontosabb tényezői – egy folyamatos és súlyos válságokkal jellemzett időszakban –, a kapitalista létezés társadalmi elfogadása, mint egyirányú út; a társadalmi és osztálytudat eróziója; a küzdelmek patthelyzete a forradalmi javaslat és perspektíva hiánya miatt, valamint a társadalmi forradalmi javaslat hiánya miatt.
Társadalmi forradalomra vonatkozó javaslat nélkül forradalmi küzdelem nem lehetséges.
2008-tól tudtuk, hogy Görögország az IMF ajtaján fog kopogtatni, mivel lehetetlen lesz finanszírozást szerezni a piacokról. Tudtuk, hogy a válság a kapitalizmus történelmének legnagyobbja lesz, és hogy a görög gazdaságot nagyon súlyosan fogja érinteni a benne rejlő súlyos problémák (magas kettős hiány, magas adósság, alacsony termelési kapacitás) miatt. Tudtuk, hogy erős társadalmi reakciók lesznek, és hogy a rezsim története legnagyobb politikai válságát és kihívását fogja átélni. Ahogyan azt is tudtuk, hogy a memorandumokkal tönkre fogják tenni a görög társadalmat, de a válságot nem fogják megoldani. A Forradalmi Küzdelem terve az elnyomás miatt nem került próbára. Másrészt a társadalmi reakciók korlátozott jellegűek voltak, mivel nem létezett forradalmi mozgalom.
A görög rezsim összeomlása, egy rendezetlen csőd sokkal nagyobb társadalmi reakciót váltana ki és szabadítana fel. Ugyanakkor a központi támogatás hiánya, lényegében a hatalom hiánya elősegítené a társadalmi szolidaritási struktúrák kialakulását a társadalmi bázisról kiindulva. Argentína példája – ahol az állam fizetésképtelenné vált, és a rezsim általános zavargások közepette rendezetlen összeomlásba került – megmutatta nekünk, hogy az ilyen körülmények között élő társadalom az önszerveződésen keresztül keresi a helyreállítás és az önfenntartás módjait. Görögországban egy ilyen kilátás növelné a társadalmi forradalom esélyeit. De még egy ilyen fejlemény esetén is szükség van forradalmi mozgalomra, még ha csak a korai stádiumban is. De tudjuk, hogy a súlyos válságban és összeomlásban lévő társadalmak minőségi ugrásokat tesznek. Az a „hangyamunka”, amelyre a saját „mozgalmunkban” is sokan hivatkoznak, hogy magyarázzák politikai alkalmatlanságukat, képtelenségüket arra, hogy katalizáló módon beavatkozzanak a tágabb társadalmi térbe, hogy indokolják a forradalom előmozdítására és az azért való kockázatvállalásra irányuló akaratuk hiányát, garantálja, hogy az olyan történelmi lehetőségeket, mint a miénk, elszalasztjuk.
Ami a Forradalmi Küzdelem tevékenységének hatékonyságát illeti – azaz az olyan akciók végrehajtására való képességét, mint a válság idején végrehajtott nagy támadások (a Citibank, az Eurobank, a Tőzsde, a Görög Nemzeti Bank és az IMF-iroda elleni támadások) –, arről maga a rezsim is beszélt. Egy kormánytisztviselő a 2010-es letartóztatások idején nyilvánosan kijelentette, hogy „megakadályoztak egy olyan nagy csapást, amely a gazdaság órák alatt történő összeomlásához vezetett volna”. Érdemes megjegyezni, hogy éppen abban az időben az ország rezsimje sebezhetőbb volt, mint valaha.
Amikor 2014-ben letartóztatták Maziotist, amellett, hogy a kormánynak külföldi kormányok – és különösen az amerikai kormány – gratuláltak, az Új Demokrácia (jobboldali párt) kormánya az akkori közrendvédelmi miniszter szavaival élve a memorandum sikerét és a rezsim stabilizálódását Maziotis elvtárs letartóztatásához és a Forradalmi Küzdelemmel való szembeszálláshoz kötötte. A bíróságon pedig, ahol Pola Roupát a Görög Nemzeti Bank és az IMF-iroda elleni támadás miatt állították törvény elé, az ügyész kijelentette, hogy egy csatlakozó, amelyet az őröknek sikerült lehúzniuk, megmentette az épületet az összeomlástól, a pénzügyi rendszert, és ezáltal az ország egész rendszerét. Ez a kijelentés a Forradalmi Küzdelem tevékenységének hatékonyságát ismeri el, amiért természetesen Roupa a bíróság által kiszabott életfogytiglanos ítélettel fizetett.
Bármi is lett a tárgyalásaink kimenetele, mi vagyunk az egyetlenek, akik nemcsak küzdelmünk igazságosságát hangoztattuk és védtük meg, hanem azt is, hogy a fegyveres akció a céloknak – azaz a rezsim destabilizálásának, összeomlásának és megdöntésének – megfelelő eszköz. A bírói hatalom ezen elismerése feltárja az állam bosszúszomjának valódi okát, amiért olyan rendkívül hosszú büntetéseket szab ki ránk, amelyek nem állnak arányban a vád büntetőjogi vonatkozásaival. Ezt eddig egyetlen bíróság sem ismerte el egy fegyveres szervezet vagy akció elleni politikai perben. Az állam eddig nem fogadta el, hogy fegyveres akció fenyegeti. Éppen ellenkezőleg, ebben a konkrét esetben a bíróság ugyan általánosságban nem ismerte el a fegyveres akció hatékonyságát, azonban ennek a konkrét fegyveres akciónak a hatékonyságát igen. És valóban, egyetlen csapás hatékonysága a támadás nagysága miatt, de egyúttal az érintett célpont – a Görög Nemzeti Bank, amely az EKB egyik fiókja és az IMF irodája – központi politikai jelentősége miatt is.
Összegzésképpen: a Forradalmi Küzdelemnek a válság idején volt egy terve, amely a következő célokat tűzte ki: elméleti szinten egy olyan elemzés bemutatása, amely kimutatta, hogy a válság nem a kapitalizmus rossz irányításának, annak „szélsőségeinek”, a bankrendszer „patológiáinak” és az annak feletti ellenőrzés hiányának következménye:
A válság a kapitalizmus természetének, a tőke létezésének megnyilvánulása.
Emellett a Forradalmi Küzdelem azt a tézist hirdette, hogy a válság leküzdésére irányuló politika kudarcot fog vallani, és a társadalmat az a politika fogja megtörni, amely a rendszer válságból való kilábalásának előfeltételeként a “társadalmi népirtást” tűzte ki célul. Létének és tevékenységének célja az volt, hogy rávilágítson: a rendszer megdöntése az egyetlen lehetőség minden társadalom számára, hogy kilábaljanak ebből a válságból és a rendszer következő válságából. A társadalmi forradalmat tűzte ki célul, és azokról a konkrét jellemzőkről beszélt, amelyekkel egy mindenki számára gazdasági egyenlőséget és politikai szabadságot biztosító társadalomnak rendelkeznie kell. A társadalmi szerveződés konföderációs modelljét támogatják, az állam azonnali felszámolásával, a nagy magán- és állami tulajdon kisajátításával és annak társadalmi tulajdonba vételével. Felhívást tettünk egy ilyen vita megkezdésére az a/a politikai térben, és kijelentettük, hogy a forradalmi projektet konkrétabbá kell tenni, amit a Forradalmi Küzdelmen kívül sem az anarchisták, sem bármely más fegyveres szervezet nem tett meg. Úgy hittük és továbbra is úgy hisszük, hogy a forradalmi perspektíva tudatbeli legitimálása előfeltételezi a forradalomról szóló álláspontok kinyilvánítását, amelyek az ilyen projektek történelmi tapasztalatai és azok értékelése révén kristályosodtak ki.
A Forradalmi Küzdelem mindig is arra törekedett, hogy a politikai célpontok gondos kiválasztása és egy olyan elemzés révén legitimálja a fegyveres akciót a társadalmi tudatban, amely a szervezetet a társadalom minél szélesebb rétegeivel hozza kapcsolatba. A társadalomban az osztálytudat kialakításának fontossága és ennek hangsúlyozása stratégiánk kulcsfontosságú eleme volt és marad, csakúgy, mint annak a társadalmi szükségességének legitimálása, hogy a rezsim ellen széles osztály- és társadalmi frontot alakítsunk ki a társadalmi ellentámadás céljából.
A Forradalmi Küzdelem és mi magunk, mint egyének, mindig is hangoztattuk és továbbra is hangoztatjuk, hogy elengedhetetlenül szükséges egy olyan forradalmi mozgalom létrehozása, amely a társadalmi és politikai fejlemények katalizátorává válhat és megteremti a feltételeket a társadalom történelmi forradalmi átalakulásához. De nem hittük, és most sem hisszük, hogy a fegyveres küzdelem kialakulásának előfeltétele egy már létező forradalmi mozgalom lenne. Éppen ellenkezőleg: a fegyveres forradalmi cselekvés döntő jelentőségű a forradalmi mozgalom kialakulása szempontjából. Számunkra a fegyveres forradalmi cselekvés és a forradalmi mozgalom kölcsönösen előnyös kapcsolatban állnak egymással.
Ami a Forradalmi Küzdelem tevékenységét illeti a válság időszakában, az a „emelőkar” elvét követte: kis erővel úgy kell cselekedni, hogy a rendszer állapotában a lehető legnagyobb változásokat idézzük elő. A Forradalmi Küzdelem története bebizonyította – annak ellenére, hogy tevékenysége az elnyomás miatt befejezetlen és kipróbálatlan maradt –, hogy a fegyveres forradalmi cselekvés, akár csak néhány forradalmár részéről is, komoly változásokat érhet el az adott társadalmi helyzetben és a rezsim egyensúlyában. Mindaddig, amíg vannak olyan harcosok, akik hajlandók ezeket a fordulatokat előidézni, hajlandók kockázatot vállalni a rendszer destabilizálása és a rezsim megdöntése érdekében, és hajlandók a rendszer kulcsfontosságú pontjait célba venni. Azon történelmi helyzet kihasználása, amikor a rezsim teljes egyensúlytalanságba kerülhet, mindazok feladata, akik meg akarják ragadni a lehetőséget, hogy a fejleményeket a forradalmi társadalmi újjáépítés irányába tereljék.
Milyen lépéseket képzeltél el a gerilla-mozgalom kezdetétől a társadalmi forradalomig vezető úton?
Nem hisszük, hogy létezne egy mechanikus út vagy előre megadott lépések a forradalom felé, és azt sem, hogy lenne egy rögzített, előre meghatározott menet. Ez az országtól, annak sajátos jellemzőitől, a történelmi korszaktól és a kapitalista fejlettség mértékétől függ.
Különböző körülmények uralkodtak 1917-ben Oroszországban, Mexikóban, 1936-ban Spanyolországban, Kínában, Kubában, napjainkban Rojavában stb., és a forradalmi folyamat mindegyik esetben más-más irányt követett. Emellett fontos szerepet játszik a forradalmi mozgalom politikai eredete, amely megkísérli a forradalmat, valamint az általa követett forradalmi irányok is.
Gerilla-hadjáratot lehet indítani, és az ugyanolyan fontos szerepet játszhat a forradalom feltételeinek kialakításában, amennyiben azoknak, akik végrehajtják, kialakult forradalmi tudatuk van. Emellett a fegyveres küzdelem is fontos szerepet játszhat a forradalmi mozgalom kialakításában. Másrészt számunkra a fegyveres forradalmi cselekvésnek az a feladata, hogy határozottan terjesztve a társadalmi forradalom üzenetét, erőteljesen népszerűsítse a forradalmi mozgalom létrehozásának szükségességét, és sztrájkok révén megkísérelje gyengíteni a meglévő rendszert, hogy így könnyebben megnyílhasson az út a rendszer megdöntése és a társadalmi forradalom felé.
A fegyveres harc jelentős csapásokat mérhet a rendszerre. De még ha a rendszer összeomlását és kormányozhatatlanságot is tapasztalunk, a forradalom megvalósulása egy társadalmilag nagyon széles körű forradalmi mozgalom létezését feltételezi.
Például Görögországban voltak olyan lehetőségeink, amikor a rendszer kormányozhatatlanságát és felbomlását idézhettük volna elő a súlyos gazdasági helyzet miatt, amelyben akkor is, és most is van. Egy gerillaháború döntő mértékben hozzájárulhatna egy ilyen helyzet kialakulásához. Ez lehetőséget jelentene a forradalomra, mivel utat nyitna. De ehhez az úthoz szükség lenne egy olyan forradalmi mozgalomra, amely hajlandó és képes is végigjárni azt, megragadni a lehetőséget, az ébredő nép élére állni, és megkísérelni a forradalmat.
Mi, a Forradalmi Küzdelem tagjai, úgy véltük, hogy politikai kötelességünk hozzájárulni ennek a rendszerszintű destabilizációnak a megvalósításához, és a válság történelmi jelentőségű, egyedülálló lehetőséget kínált. A rendszer összeomlása és a kormányozhatatlanság olyan társadalmi dinamikákat szabadítana fel, amelyek révén a forradalmi projekt társadalmi projektté válhatna. De ahhoz, hogy ez megtörténjen, szükség van olyan harcosokra, akiknek megvan az akaratuk és az elszántságuk, hogy megkíséreljék ezt.
Mi, a Forradalmi Küzdelem tagjai, úgy hittük, teljesítettük kötelességünket. Egy olyan boldog végkifejletet, amiről fentebb beszéltünk, sokkal többen kellene kihasználniuk. Egy forradalmi mozgalomnak kellene megragadnia. És ha ez korábban nem létezett, akkor létre kell hozni, hogy ne hagyjuk kihasználatlanul ezt a történelmi lehetőséget.
A történelmi tapasztalat azt is megtanította nekünk, hogy egy rezsim bukásának, mély válságnak és mindenekelőtt gazdasági összeomlásnak idején gyakran spontán módon alakulnak ki társadalmi együttműködési és szolidaritási struktúrák, hogy a szegénység sújtotta társadalmi bázis – miközben minden kapcsolat a kapitalista rendszerrel megszakadt, hiszen maga a rendszer működése is leállt – túléljen. Számos ilyen projekt és társadalmi kísérlet bukkan fel a kapitalizmus széteséseinek idején. Egy forradalmi mozgalom kitöltheti az ilyen projektekből hiányzó politikai tartalom helyét, összekapcsolhatja, megszervezheti, megsokszorozhatja és megerősítheti őket. Segítenie kell abban, hogy ezek a projektek egy olyan horizontális társadalmi, gazdasági és politikai szerveződés kialakulásának elemeivé váljanak, amelyek képesek véglegesen a saját kezükbe venni a hatalmat és harcolni a korábbi rendszer újjáépítésére irányuló bármilyen kísérlet ellen. Egy olyan forradalmi mozgalom, amelynek világos álláspontjai és céljai vannak, és amely képes megragadni az ilyen lehetőségeket, de egyúttal segíteni is azok megteremtésében, a társadalmi forradalom előfeltétele. De egy ilyen mozgalom létrehozásának alapvető eleme annak a forradalmi tudatnak a létezése, amely meg akarja dönteni a rendszert, és meg akarja kísérelni a forradalmat.
Milyen helyet foglal el a fegyveres harc a stratégiátokban? Milyen elképzeléseitek voltak a fegyveres és a fegyvertelen harci formákról?
Úgy véljük, hogy a fegyveres harc minden korszakban fontos. A társadalmi ellenállás hanyatlásának idején, a társadalmi és politikai konfliktusok visszaszorulásának idején a fegyveres harc ellensúlyozhatja a defetizmust, és hozzájárulhat a tudat radikalizálódásához. Lebontja a rezsim elméletét és ideológiáját és hozzájárul legitimitásának aláásásához. Hogy elősegítse a felforgató tevékenységek és a társadalom szélesebb rétegei közötti kapcsolatot. A fegyveres harcban megvan a potenciál, hogy a forradalmi diskurzust és projektet messzire és széles körben terjessze. Nagyon hatékony eszközzé és „hírvivővé” válhat a rezsim megdöntésének és a társadalmi forradalom szükségességének üzenetét illetően. Vagyis a propaganda szintjén rendkívül nagy potenciállal rendelkezik.
Mindezek megvalósításához természetesen megfelelő elméletre és gyakorlatra van szükség. A fegyveres küzdelem számunkra nem eszköz. Hanem stratégia. Mivel ezek az eszközök egyébként is nagy potenciállal bírnak, gondosan kell megválasztani a cselekvés irányát, hiszen ugyanolyan könnyen hozhat jó eredményeket, mint ahogyan (ha az eszközök rossz kezekbe kerülnek) negatívakat is.
A forradalmi mozgalom kialakításának előfeltétele, hogy a harcosok tudatában meg kell erősíteni a rezsim legitimitásának gyakorlati aláásásának szükségességét. Ezt a legitimitási határt, amely nagyrészt az állami hatalomnak és erőszaknak köszönhető, a fegyveres harc áttöri és megkísérli kiterjeszteni a forradalmi társadalom törvényeinek határait. A fegyveres harc egyik legalapvetőbb eleme számunkra az, hogy a rezsim törvényei és a forradalom törvényei megütköznek egymással.
A fegyveres gyakorlat önmagában nem képes megbirkózni ezzel az ütközéssel forradalmi tudatosság és konkrét harci terv nélkül. Az általunk követendő stratégia abból a konkrét korszakból fakad, amelyben cselekszünk. De bármely fegyveres szervezet stratégiájának megfogalmazásához alapjául számunkra a rezsim lehető legnagyobb mértékű politikai destabilizálásának törekvése kell, hogy szolgáljon. A fegyveres cselekvésen keresztül történő rendszerszintű destabilizálás ezen törekvése során a rezsim társadalmi tudatban való lehető legnagyobb mértékű delegitimálására is törekednünk kell. Párbeszéden keresztül elő kell mozdítanunk a forradalmi projekt legitimálását a társadalom lehető legszélesebb rétegeiben.
A fegyveres forradalmi harc folytatásának legerősebb motivációja számunkra a forradalmi törvénybe vetett hit, amelynek fegyveres formában kell megnyilvánulnia a rezsim létezéséből fakadó igazságtalanság elleni küzdelemben. De ez a hit megköveteli annak a tudatosságát, hogy a forradalom a rendszer intézményesített igazságtalanságából kivezető társadalmi út. Ez a motiváció a legerősebb pajzs az elnyomók támadásaival szemben. Ezek révén az állam hatékonyan kíván szembeszállni azzal a kilátással, hogy megjelenjen egy politikai ellenfél, aki fegyverrel fenyegeti.
A fegyveres cselekvés delegitimálására, kriminalizálására és depolitizálására törekvő elnyomással szemben a kialakult forradalmi tudatnak egy másik háborút kell vívnia: meg kell védenie döntéseit, a fegyveres harcot, a társadalmi forradalomhoz való jogát, és fel kell tárnia a rendszer bűnözői természetét.
Az elnyomás számunkra a militánsok tudatosságának politikai próbája. Ha nem védjük meg választásainkat szemtől szembe, minden áron, akár a lehetséges büntetés ellenére, az a harcmező elhagyását jelenti, a választás feladását, az elnyomás győzelmét.
A fegyveres harc inspirációs forrás lehet, és lendületet adhat egy forradalmi mozgalom fejlődésének. És amikor a harcosok az elnyomó csapások ellenére is kitartanak álláspontjuk mellett, és az ellenséggel szemben megvédik a fegyveres cselekvés lehetőségét, sikerül semmissé tenniük az elnyomás politikai sikerét, mivel ez a fegyveres harc lehetőségének feladását feltételezi.
A gondosan megválasztott cselekvési stratégia képes jelentős megrázkódtatásokat okozni a rendszer működésében, és bizonyos területeken kibillenteni az “egyensúlyt” . E csapások súlyossága határozza meg a rendszer egészére gyakorolt hatás mértékét. Meggyőződésünk, hogy a fegyveres forradalmi cselekvés képes jelentős megrázkódtatásokat okozni a rezsimben és ezek összesége összeomlást idézhet elő.
A kérdés az, hogy a militánsok hajlandóak-e megszervezni magukat egy ilyen erőteljes forradalmi cselekvés megkísérlésére. További kérdések, hogy valóban politikai instabilitást akarunk-e okozni, hogy a rezsim megdöntését akarjuk-e, hogy a forradalmat akarjuk-e?
És ezt azért mondjuk, mert a mai mozgalomban sok esetben a politikai és társadalmi területen tapasztalható nagy változékonyság sokak számára nem olyan helyzet, amelyet politikailag „kezelhetőnek” tartanak.
A fegyveres küzdelem a forradalmi mozgalom alapvető eleme.
De ahhoz, hogy forradalmi mozgalom alakulhasson ki, szükség van egy közös felforgató stratégiára, egy közös forradalmi stratégiára.
Egy ilyen stratégia révén a küzdelem különböző formái összehangolódhatnak, egymást támogatva és kiegészítve. Nem látunk semmiféle ellentmondást vagy ellentétet a fegyveres és a fegyvertelen cselekvési formák között. A küzdelemben felmerülő ellentmondások a különböző politikai irányvonalakat és célokat érintik, nem pedig az általunk használt eszközöket vagy módszereket.
Így a fegyveres szervezetek stratégiái eltérőek lehetnek, és elképzelhető, hogy politikailag képtelenek lesznek egymással kommunikálni. Ugyanígy más cselekvési formák, pl. a gyárfoglalások is eltérő szervezettséggel, tartalommal, célokkal és perspektívákkal rendelkezhetnek. Ugyanez vonatkozik bármely eszközre, módszerre vagy küzdelmi formára.
Ugyanez vonatkozik bármely gyakorlatra, például a foglalásokra, tüntetésekre stb. Az általunk minden alkalommal választott gyakorlatok tartalmát mi magunk határozzuk meg politikai irányultságunk alapján, és ennek alapján csatlakozunk másokhoz, vagy távolodunk el tőlük.
Úgy véljük, hogy a forradalmi mozgalom létrehozására irányuló erőfeszítést nem lehet összetéveszteni olyan csoportok és cselekvési formák szervezésével, amelyek heterogének, sőt egymással összeegyeztethetetlenek is lehetnek, mivel eltérő a politikai tartalmuk [és céljuk]. A forradalmi mozgalom létrehozása azt a döntést jelenti, hogy hatékony stratégiát fogalmazunk meg, amelynek célja a társadalomban fennálló szubjektív egyensúlyok felborítása, a rezsim egyensúlyának aláásása, a rendszer társadalmi tudatban való delegitimálása, ezzel egyidőben a társadalmi forradalom legitimálása. A cél eléréséhez elengedhetetlen feltétel a rezsim erőszakos megdöntésének szükségességének legitimálása. Hiszen a történelem során soha nem történt erőszakmentes forradalom. Ezen a téren a fegyveres küzdelem hozzájárulása döntő jelentőségű.
folytatjuk….
