Háborúellenes nyilatkozat

A feketelobogo.org megjegyzése: Az ukrán-orosz konfliktus, ami sokkal inkább az ukrán állam, és az orosz állam konfliktusa- a kezdetektől megosztja az anarchistákat világszerte. A feketelobogo.org a forradalmi defetizmus elvét vallja, de fontosnak tartjuk, hogy minden érv és vélemény eljusson az olvasókhoz. a következő fordítást ezért is közöljük, még ha nem is értünk egyet minden állításával.

Autonomous Action

Háborúellenes nyilatkozat

Kezdettől fogva kijelentettük, hogy az Ukrajnában 2022. február 24-én indított teljes körű háború kezdete az orosz állam imperialista agressziója. Ez továbbra is igaz.

Álláspontunk az ukrajnai háborúról

Az „Autonóm Akció” nem az ukrán állam oldalán áll – és nem áll semiyen más állam oldalán. A jelenlegi körülmények között azonban Oroszország győzelme nem előnyös sem Ukrajna, sem Oroszország, sem Fehéroroszország népeinek. Az orosz agresszió elleni harc most mindenkinek előnyös, kivéve a Kremlnek. Könnyen belátható, hogy miért előnyös az ukrán hatóságoknak. De miért előnyös ez a népeknek (és ennek megfelelően az anarchistáknak) is?
Mert:

  1. Jelenleg az orosz állam a domináns imperialista ragadozó a posztszovjet politikai térben és azon túl. A modern Oroszország politikai rendszere fasiszta diktatúra. Tovább akarja terjeszteni befolyását, beleértve új területek közvetlen meghódítását is. Ugyanakkor az Ukrajnával vívott jelenlegi háború az igazság pillanata ennek a politikai rendszernek. Ha győz (Ukrajna vagy annak egy jelentős részének elfoglalása), az nagyban megerősíti Putyin diktatúráját, mert megmutatja, hogy a Kreml erőszakkal is el tudja érni céljait. Ha veszít (bármilyen nyilvánvaló módon), az elkerülhetetlenül politikai válságot fog kiváltani Oroszországon belül. Ez a politikai válság nem garantálja a fasiszta politikai rendszer lebontását. De esélyt adhat rá. A modern Oroszországban a dolgok jelenlegi állapotának megváltoztatására minden más út irreális. Ezért a Kreml veresége az Ukrajna elleni háborúban előnyös a haladás és a szabadság minden támogatója számára, beleértve az anarchistákat is. Ukrajna (úgy a népe, ahogy az állam) most jégtörőként kénytelen fellépni, amely legalább potenciálisan képes repedéseket ütni a Putyin-rezsim jegén. Számunkra a rendszerváltás nyilvánvalóan kívánatos, mert a jelenlegi helyzetben az anarchisták nem tudnak érdemben jelen lenni Oroszország politikai közéletében (ahogy más ésszerű álláspontok sem).
  2. Az orosz megszállás a megszállt területek és lakosságuk eloroszosítását jelenti, a Kreml által előírt normákhoz való igazítását. Minden birodalom homogenizálja a megszállt területeket és csökkenti a szabadság tereit. Putyin birodalma ugyanezt teszi, és elterjedése megfosztja a független régiókat függetlenségüktől. Ebben az értelemben Ukrajna ellenállása gyarmatosítás ellenes harc is, amelyet az anarchistáknak támogatniuk kell.

A jelenlegi körülmények között értelmetlennek tartjuk az olyan álláspontokat, mint „mindkettő egyformán visszataszító”, „nincs különbség Zelenszkij és Putyin között” és így tovább. 

Az első világháború idején volt értelme a „mindenki ellen!” felkiáltásnak, amikor az ugyanolyan tekintélyelvű imperialista ragadozók egyenesen egymás ellen harcoltak. Most, a radikálisan egyenlőtlen erőviszonyok és Ukrajna objektíve szabadabb politikai rendszerének körülményei között egy ilyen álláspont csak a Kreml győzelmét segíti. És ez a győzelem mindenki számára rosszabbá teszi a helyzetet.
Ugyanezen okok miatt nincs értelme felszólítani „mindenkit, hogy tegye le a fegyvert”. Mint már sokszor elhangzott, ha az orosz hadsereg leteszi a fegyvert, a háború véget ér. Ha az ukrán hadsereg leteszi a fegyvert, Ukrajnát felfalja Putyin birodalma, és a háború folytatódik. A háború a Kremlnek előnyös (mert lehetővé teszi a hatalom megőrzését), a sikeres annexiók pedig csak táplálják az étvágyát, ahogy azt az előző 20-30 év is mutatja. Putyin népszerűsége azon alapul, hogy az oroszok még soha nem éltek ilyen jólétben. És ezt a háború eddig nem ásta alá. Ellenkezőleg, most éppen a zsoldosok magas fizetése és a haditermelésre fordított kiadások növelése inkább az orosz lakosság legszegényebb rétegeinek hozott pénzt.
Fontos elmondani, hogy más államok (köztük az úgynevezett „demokratikus” államok is) vívtak háborúkat az elmúlt évtizedekben. De ezeknek a háborúknak a túlnyomó többsége nem területi hódításokra irányult. Ez nem igazolja őket, de megkülönbözteti őket Putyin Oroszországának háborúitól.
Tiszteljük és támogatjuk azokat az antiautoritáriusokat, akik úgy döntöttek, hogy fegyvert ragadnak és harcolnak az orosz imperializmus ellen, még akkor is, ha az ukrán állami hadsereghez (AFU) csatlakoztak. Ezért:

  1. Az ukránok körében most az ellenállás szükségessége az uralkodó álláspont, és ez az ellenállás most elsősorban az AFU-hoz kapcsolódik. Ezért az anarchisták jelenléte az AFU soraiban hasznos az emberek tiszteletének megszerzése szempontjából, a gyakorlati harci tapasztalatról nem is beszélve. Az anarchisták azért csatlakoztak az AFU-hoz, mert Ukrajnában nem volt más lehetőség a fegyveres ellenállásra Putyin hadseregével szemben.
  2. Ugyanebben a radikális hatalmi egyenlőtlenség állapotában az AFU természetesen kénytelen nyitottabbá válni a nem szokványos és kreatív megoldásokra és harcmodorra (nyilvánvaló példa erre a drónok használata). Ez némi lehetőséget nyit az AFU anarchistái számára, hogy befolyásolják az állami hadsereg általános felépítését (amelyet nem idealizálunk, és amelyhez sokkal szkeptikusabban viszonyulunk). Nem túlozzuk el ennek a befolyásnak a mértékét, de azért van esély. Ráadásul az AFU utánpótlásának jelentős része ma már nem állami csatornákon keresztül történik, mint például önkéntesek stb.

Tekintélyelvű és elnyomó tendenciák Ukrajnában

Az, hogy támogatjuk az ukránok harcát a Kreml agressziója ellen, nem jelenti azt, hogy feltétel nélkül támogatunk mindent, amit az ukrán állam vagy az ukrán elnök tesz. Természetesen az ukránoknak (mint minden más népnek) maguknak kell eldönteniük, hogy mit és hogyan rendeznek az országukban. De néhány fontos ügyben kifejthetjük a hozzáállásunkat.


Nem támogatjuk a kényszersorozást (sorozást) és a férfiak számára az ország elhagyásának tilalmát!

 Mi az önkéntes hadsereg, vagy legalábbis egy ilyen irányú mozgalom mellett állunk ki. Érthetőek az okok, amelyek miatt ezeket az intézkedéseket Ukrajnában bevezették, de az anarchisták nem támogathatják, hogy az embereket akaratuk ellenére a frontra küldjék. 2022-ig Ukrajna egy szabályos nemzetállam volt, erősen korrupt bürokratákkal, társadalmi rétegződéssel, alacsony jövedelmi szinttel stb. Emellett meglehetősen kellemetlen politikát folytat az orosz nyelvvel szemben, amely az ukrán lakosság jelentős részének az anyanyelve. Mindez egy pillanatig sem igazolhatja Putyin invázióját, de az ukrán államnak a legcsekélyebb joga sincs arra kényszeríteni bárkit is, hogy a hadseregben szolgáljon.
Egyetlen állam érdekei sem érnek fel egyetlen emberélethez!

 Az államokkal való önazonosulás  propaganda eredménye, amely embereket öl a front mindkét oldalán, Gázában, Ukrajnában és  bolygónk más konfliktusos területein. Az anarchizmus még inkább aktuálissá válik most, amikor az államokkal való önazonosítás az életünkbe kerülhet egy értelmetlen háborúban, homályos érdekekért.

Még egyszer megismételjük, hogy nem fogjuk megmondani az ukrán elvtársaknak, hogy mit tegyenek és hogyan reagáljanak az ukrán állam bizonyos intézkedéseire. Oroszországban az autoriter, konzervatív és egyenesen fasiszta tendenciák mindenképpen erősebbek, és az orosz politikai rendszer közvetlen fenyegetést jelent minden környező társadalomra ( az atomfegyverek miatt, az egész világra). Az orosz agresszió ellen az ukrán állammal való önazonosítás nélkül is lehet harcolni.

Mi a teendő?

Felszólítjuk az orosz embereket, hogy továbbra is tiltakozzanak és minden lehetséges módon lépjenek fel a bűnös háború ellen, és minden eszközzel kerüljék el a besorozást. Ha besoroztak, hagyjátok el a hadsereget, amilyen gyorsan csak tudjátok. Konzultációt kaphattok például a Go by the Forest ( Menj az erdőbe) projekt önkénteseitől ( telegram)
Kiadunk háborúellenes szórólapokat és matricákat nyomtatásra és terjesztésre. Töltsd le és terjeszd őket! 
Ne felejtsd el, hogy a jelenlegi körülmények között az ilyen matricák és szórólapok terjesztése orosz városokban büntetőjogi felelősségre vonást von maga után.Vigyázzatok, hogy akcióitokat ne rögzítse megfigyelő kamera.Olyan nyomdai szolgáltatásokat használjatok, amelyek nem fognak információkat kiadni a rendőrségnek.

avtonom.org

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük