A csehországi antimilitarista Dezertér kollektíva[1] interjúja az oroszországi anarchoszindikalista KRASZ-szal
1) Üdvözlet Oroszországba! Kérjük, tarts olvasóinknak egy rövid bemutatkozást a helyi szindikalista szervezetedről és a Nemzetközi Munkásszövetségről!
Üdv, elvtársak! Mi, a KRASZ-ban, a Forradalmi Anarchoszindikalisták Szövetségében,[2] egy kis kezdeményező csoportnak tekintjük magunkat, amelyből reményeink szerint a jövőben egy anarchista munkás szakszervezet alakulhat, amely képes gyakorlati küzdelmet folytatni a munkahelyeken. Az 1990-es évek közepe óta létezünk szervezetként. Az évek során aktívan támogattuk a különböző iparágakban és szakmákban zajló sztrájkokat és társadalmi tiltakozásokat, igyekezve önszerveződő jelleget adni a mozgalomnak. Mindenekelőtt szolidaritási akciókat szerveztünk a sztrájkolókkal, pénzt gyűjtöttünk és tájékoztató kampányokat folytattunk. Nem szorítkoztunk a gazdasági küzdelem kérdéseire, hanem részt vettünk más társadalmi tiltakozásokban is, többek között a csecsenföldi háborúk, a városok dzsentrifikációja, a nyugdíjreform, az állami egészségügyi ellátás és az oktatás tönkretétele elleni tiltakozásokban. Nemzetközi szinten az anarchoszindikalista Nemzetközi Munkásszövetség (IWA-AIT)[3] tagjai vagyunk, amely az 1922-ben újjáéledt Első Internacionálé föderalista szárnya folytatásának tekinti magát. Ez az anarchoszindikalista szakszervezetek nemzetközi szövetsége, amelynek tagszervezetei Európa, Amerika, Ázsia és Ausztrália számos országában működnek.
2) Lapunk antimilitarista, mi a helyzet veletek, a szervezetetekkel és az Internacionáléval? Hogyan értelmezed az antimilitarizmust, és hogyan magyaráznád el egy átlagos orosz vagy ukrán munkásnak?
Az anarchoszindikalizmus kezdettől fogva mindig antimilitarista volt. Ezt az IWA megannyi kongresszusának határozatai és történelme során az Internacionálé szekcióinak számos háborúellenes akcióban való részvétele egyaránt megerősítették. Nagyon fontos megjegyezni, hogy az anarchoszindikalisták minden oldal militarizmusát elítélték és továbbra is elítélik, legyen az a kapitalista vagy az úgynevezett „szocialista” államok militarizmusa, vagy az úgynevezett „nemzeti felszabadítási” mozgalmaké. Szervezetünk hasonlóképp következetesen antimilitarista álláspontot képvisel. Ellenzünk minden háborút és hadsereget, és ragaszkodunk az egyszerű elvhez: „nincs háború, kivéve az osztályharcot”. Valójában pontosan erre koncentrálunk agitációnkban. Megpróbáljuk elmagyarázni, hogy a háborúk az uralkodó osztályok és az állami apparátus érdekeit szolgálják, míg a dolgozó emberek semmit sem nyernek belőlük, csak szenvednek miattuk. Ráadásul nemcsak azért szenvednek, mert a munkások kénytelenek megölni magukhoz hasonló embereket mások érdekeiért, a hatalom és a profit érdekében meghalni, hanem azért is, mert a háború gazdasági nehézségeket hoz magával és anyagilag tönkreteszi a hátországban élő hétköznapi munkásokat.
3) Elemzéseid előre jelezték a kelet-ukrajnai konfliktus eszkalálódását és a háború kitörését. Mi változott számodra és a hétköznapi orosz munkások számára a háború kitörése után?
Az orosz-ukrán konfliktus 2014 óta tart. Alapja mindkét ország uralkodó osztályainak azon vágya, hogy újra osszák a volt „Szovjetunió” területeit és vagyonát, amelyet egyszer, 1991-ben, már felosztottak, valamint a nagy világhatalmak, köztük az Egyesült Államok, az Európai Unió tagállamai és Kína uralkodó osztályainak érdekei. Egyrészt az ellentmondás egyre tarthatatlanabb, ez a kapitalizmus jelenlegi szakaszában elvileg elkerülhetetlen és potenciálisan mindig háborúhoz vezet. Másrészt nem lehetett kizárni, hogy a felek ezúttal is megegyezésre jussanak, ahogyan az a múltban is történt. Reméltük, hogy a 2022-ben kitört, nagyszabású háborúba torkolló eszkaláció még elkerülhető lesz. Legalábbis, hogy ez alkalommal nem robban fel minden. De az események a legrosszabb forgatókönyv szerint alakultak.
Egy nagyszabású háború kitörésével a mi helyzetünk és az egész munkásosztály helyzete drámaian megromlott. Az Oroszországban uralkodó autoriter neoliberális rezsim mindig is rendkívül elnyomó volt, de most, a háború kontextusában, ezek az elnyomás hatalmas méretet öltött. A háború ürügyével nagyszabású korlátozás történik. Az elfogadott és elfogadásra váró új törvények lényegében eltörölték a polgári szabadságjogokat. Nincs lehetőség a szabad véleménynyilvánításra, a tüntetések és más tiltakozó akciók nem engedélyezettek. A háborúval vagy a kormány politikájával kapcsolatos kritikus kijelentések több évnyi börtönbüntetéshez vezethetnek. Ezenkívül bevett gyakorlat, hogy a rezsim kritikusait „külföldi ügynököknek” nyilvánítják, ami azt is jelenti, hogy megtagadják tőlük a munkavállalást az oktatási szektorban és az állami intézményekben.
A feljelentések gyakorlata széles körben elterjedt. Az migránsellenes kampány és a nők jogai ellen irányuló kampány egyre nagyobb lendületet vesz. Az ideológia a nacionalista és egyházi népbutítás felé tendál. Természetesen ilyen körülmények között szervezetünk kénytelen volt leállítani nyílt, nyilvános és utcai akcióit. De folytatjuk a munkások önszerveződésére, a társadalmi és személyes emancipációra irányuló magyarázó és agitációs kampányunkat, amelynek keretében megpróbáljuk elmagyarázni, kinek az érdekeit szolgálja ez a háború, és mi az antimilitarista ellenállás történelmi gyakorlata.
4) Hogyan változott a társadalmi helyzet a háború kitörése után?
Az államok között folyó háborúk a „belső fronton” mindig az uralkodó osztály háborúi a kizsákmányolt munkások és a „szociálisan kiszolgáltatott” emberek ellen. A háború mindig pénzbe kerül, és ez a pénz a munkások és a „szociálisan kiszolgáltatott” emberek zsebéből kerül ki. Nem tudni pontosan, hogy Oroszország mennyit költ az Ukrajnával folytatott fegyveres konfliktusra. Különböző források napi 500 millió és 1 milliárd dollár közötti összegeket említenek, bár nem egyértelmű, hogy ezek a számok megbízhatók-e. Akárhogy is, hatalmas kiadásokról van szó. Ezért az orosz állam jelentősen növelte a katonai kiadásokat és csökkenti a szociális szükségletekre fordított kiadásokat. Míg 2015-2021-ben a költségvetési kiadások átlagosan 28%-át szociálpolitikára fordították, addig a 2025-ös költségvetésben a szociálpolitikára fordított kiadások csak 16%-ot tesznek ki. Ugyanakkor a hivatalos katonai kiadások aránya meghaladja a szociálpolitikára, az egészségügyre, az oktatásra és a gazdaságra fordított kiadások összességét. Az árak gyorsan emelkednek. Az úgynevezett „szegények inflációja” (amely magában foglalja az élelmiszereket, gyógyszereket, tisztítószereket, közlekedési és kommunikációs szolgáltatásokat, valamint a lakhatási és kommunális szolgáltatásokat) 2024-ben elérte a 16%-ot. Egyes élelmiszerek ára többszörösére emelkedett.
A szegény embereknek egyre nehezebb megélnie. Elég csak azt megemlíteni, hogy az orosz lakosság 34%-a nehezen tudja megvásárolni a szükséges gyógyszereket (miközben 54%-uk közvetlenül azt állítja, hogy ennek oka a pénzhiány). Egy átlagos család kiadásainak 35%-át élelmiszerre fordítja. 2024-ben a családok mindössze 37%-ának volt elég pénze minden általuk szükségesnek tartott dologra, kivéve az autót és az ingatlant.
A katonai helyzetet kihasználva a vállalkozók fokozott nyomást gyakorolnak a dolgozókra. Voltak olyan esetek, amikor a munkásaktivistákat és a sztrájkolókat állam elleni cselekményekkel és a háborús erőfeszítések aláásásával vádolták. A háború remek ürügy az „optimalizálásra”. A leépítéseket tervező vállalatok aránya az idén januári 7%-ról júniusra 11,5%-ra nőtt.
Mindazonáltal sztrájkok azért vannak. Az emberek a bérhátralékok kifizetését vagy jobb munkakörülményeket követelnek. Társadalmi tiltakozások is vannak az infrastruktúra rossz állapota miatt, mivel ez évek óta nem kapja meg a szükséges beruházásokat.
5) Sok orosz munkás támogatja Putyin háborús kampányát, mások hallgatnak. Mi a valós helyzet? Miért van ez így, és hogyan változik az idő múlásával? Ha egyáltalán változott?
Az orosz társadalom a fegyveres konfliktus kezdete óta megosztott, bár meglehetősen nehéz felmérni a háború támogatóinak és ellenzőinek valós arányát. A jelenlegi körülmények között a hivatalos közvélemény-kutatási adatok nem adnak okot túl nagy bizalomra: az emberek gyakran egyszerűen nem mernek őszintén válaszolni. Néhány, a kérdésekre egyáltalán nem válaszolók százalékos arányát rögzítő közvélemény-kutatás pedig azt mutatja, hogy az ilyen emberek alkotják a túlnyomó többséget.
Azonban még azok a közvélemény-kutatások is, amelyek első ránézésre azt mutatják, hogy a válaszadók többsége támogatja a jelenlegi kormányt, egyúttal azt is mutatják, hogy a háború befejezését támogatók száma nagyon magas. Például idén februárban a válaszadók 59%-a mondta, hogy a katonai akciók folytatása helyett most inkább béketárgyalásokat kellene folytatni. A katonai akciók folytatását támogatók aránya 31% volt.
Ha szubjektív érzésekről beszélünk, akkor az a benyomásunk, hogy bár a legtöbb ember ezt a háborút rutinszerűnek tekinti (ahogy például a szovjet időkben az afganisztáni háborút), már régóta fáradtak ettől a rutintól, és szeretnék, ha a konfliktus véget érne.
De természetesen hatalmas a távolság az efféle fáradtság és bármiféle aktív cselekvés között.
Itt figyelembe kell vennünk a posztszovjet társadalmakban tapasztalható hatalmas társadalmi passzivitást (és ez alól Oroszország éppúgy nem kivétel, mint Ukrajna). Az emberek elégedetlenek a helyzettel, de nem hisznek benne, hogy kollektív fellépéssel bármit is megváltoztathatnak. Mindenki egyedül próbálja megoldani a problémáit. Véleményünk szerint ez az úgynevezett „peresztrojka” időszakában meghiúsult remények, valamint a „piaci reformok” eredményeként kialakult általános társadalmi atomizáció és egoizmus következménye. Ez egy mély trauma, amelyet nem könnyű leküzdeni.
6) Különböző forrásokból megtudtuk, hogy legalább 50.000 ember dezertált az orosz hadseregből. Ezek a számok valósak, vagy alulbecsülték őket?
A nemrég elhunyt német pacifista, Rudi Friedrich,[4] akinek „Connection” nevű szervezete[5]
a világ minden táján segíti a háborúelleneseket és a dezertőröket, ez év elején azt mondta, hogy adatai szerint körülbelül 250.000 olyan sorozott katona hagyta el Oroszországot a konfliktus alatt, akik nem akartak harcolni a háborúban. Ugyanebben az időszakban 300.000 sorozott katona hagyta el Ukrajnát. Természetesen ez nem kollektív ellenállás, hanem egyéni, de ez is rendkívül jelentős.
7) Hogyan toboroz az orosz hadsereg embereket? Ukrajnában erőszakos mozgósítás folyik, ahol az embereket állatokként vadásszák le az utcákon. Ez Oroszországban is így van?
Oroszországban az általános hadkötelezettség a 18 és 30 év közötti férfiakra vonatkozik. A katonai szolgálat időtartama 1 év. Ezenkívül a hatóságok 2022 őszére további mozgósítást hirdettek meg. Jelen pillanatban ez gyakorlatilag korlátozott, habár nem szüntették meg. Ugyanakkor az úgynevezett „önkéntes toborzás” a hadseregbe az úgynevezett „szerződéses szolgálat” révén terjed. A férfiak szerződést köthetnek a katonai hatósággal, amelynek értelmében viszonylag nagy összegű díjazásért szolgálnak a hadseregben. Ez a díjazás orosz viszonylatban olyan magas, hogy sokan azért lépnek be a hadseregbe, hogy törlesszék kölcsöneiket, jelzálogaikat, adósságaikat, vagy egyszerűen csak eltartsák a családjukat. Ezenkívül a fogvatartottakat is besorozzák a hadseregbe, azzal a feltétellel, hogy bűneiket megbocsátják.
Az utóbbi időben a hatóságok elsősorban az ilyen „szerződéses katonákat” próbálják a frontra küldeni.
Valószínűleg azért, hogy elkerüljék az Ukrajnában tapasztalt, kényszerű mozgósítás miatti széles körű felháborodást. A gyakorlatban azonban a szerződés aláírása messze nem mindig „önkéntes” ügy. A katonák hozzátartozói sorozatosan panaszkodtak arra, hogy a katonai szolgálatra behívott katonákat gyakran kényszerítették a szerződés aláírására, miközben még a hadseregben szolgáltak, majd ezt követően a frontra küldték őket.
Ami az emberek felkutatását illeti, az még nem érte el az ukrán szintet. A hatóságok szigorították a katonai szolgálat alól kibújókra kiszabható büntetéseket. Bevezetésre került egy egységes elektronikus nyilvántartási és ellenőrzési rendszer. Időnként razziákat hajtanak végre a katonai szolgálatot megtagadók felkutatására. Az ilyen akciók magukba foglalhatják az igazolványok ellenőrzését az utcán, a metróban vagy más nyilvános helyeken, a helyszínen történő idézés kézbesítését, valamint razziákat a lakóhelyeken (szállókon, bérelt lakásokban, raktárakban és kollégiumokban), edzőtermekben stb. Meg kell jegyezni, hogy az ilyen razziák kedvelt áldozatai azok a migránsok, akik orosz állampolgárságot kaptak.
8) Tiszteletben tartja-e az orosz kormány az emberi jogi charta által garantált lelkiismereti okokból történő katonai szolgálatmegtagadást? Ukrajnában egyszerűen „demokratikusan” eltörölték azt, megsértve ezzel a nemzetközi jogot.
Hivatalosan Oroszországban lehetőség van az úgynevezett „alternatív polgári szolgálatra”. A sorkatonának csak két esetben van joga a katonai szolgálat helyett alternatív polgári szolgálatot teljesíteni: ha a katonai szolgálat ellentétes meggyőződésével és vallásával, vagy ha egy őshonos kisebbség képviselője és hagyományos életmódot folytat. Ebben az esetben a sorkatona köteles igazolni „nézeteit, meggyőződését és erkölcsi elveit” – áll a Védelmi Minisztérium honlapján. Annak eldöntése, hogy a sorkatona teljesíthet-e alternatív szolgálatot, avagy megtagadják-e tőle ezt a lehetőséget, a sorozóbizottság feladata. Ha jóváhagyják, akkor polgári beosztásban 18 hónapra a hadseregbe kerül, vagy 21 hónapra polgári kormányzati szervekhez. A legtöbb esetben a sorkatonák a lakóhelyük régiójában teljesítenek polgári szolgálatot.
A valóságban nagyon nehéz elérni, hogy a katonai szolgálatot „alternatív” szolgálattal váltsák fel. 2024 első felében például csak 2022 besorozott számára engedélyezték ezt a lehetőséget.
9) Hogyan lehet elkerülni a katonai szolgálatot és a frontra küldést? Tudjuk, hogy létezik egy „Idite Lesom”[6] nevű szervezet, amely ebben segít.
Korábban az volt a szabály, hogy a behívó hivatalosan kézbesítettnek minősült, ha azt személyesen, aláírás ellenében adták át a sorkötelesnek. Ilyen körülmények között a kibúvás fő módszere az volt, hogy nem vették át a behívót. Sokan próbáltak orvosi okokból mentességet szerezni a katonai szolgálat alól.
Most a helyzet megváltozott. A behívókat elektronikus úton, egy speciális weboldalon keresztül küldik ki. És nagyon nehéz betegség miatt mentességet szerezni a katonai szolgálat alól: egyre gyakrabban számolnak be arról, hogy teljesen rossz egészségi állapotú embereket hívnak be a hadseregbe.
De Oroszország nagy ország. Ezért a leggyakoribb módszer továbbra is az, hogy az emberek másik régióba költöznek, megváltoztatják a lakóhelyüket. Néhányaknak sikerül külföldre mennie. De most a hatóságok intézkedéseket hoznak, hogy minél nehezebbé tegyék az ilyen lehetőségeket (azáltal, hogy egyetlen elektronikus listát állítanak össze azokról a sorkötelesekről, akik behívót kaptak).
Személyesen nem ismerjük az „Idite Lesom” aktivistáit. Tudjuk, hogy létezik ez a csoport, és segít a sorköteleseknek lakóhelyet váltani, elhagyni az országot, dezertálni stb. A hatóságok ezt a csoportot „külföldi ügynöknek” nyilvánították.
10) A háború kezdete óta tartó háborúellenes tiltakozásokról már nem hallani. Vannak még ilyenek? Mennyire erősen üldözik ezeket a megnyilvánulásokat? Hány ember van börtönben vagy várja a tárgyalását?
Az igazság kedvéért el kell mondani, hogy nem mindenki, aki tiltakozott, ellenezte a háborút és az összes hadviselő felet. Sokan közülük az ukrán állam mellett álltak. Ez pedig egyáltalán nem ugyanaz, mint a háború ellenzése. Így vagy úgy, de az új represszív törvények elfogadása és az elnyomás szigorítása után a nyílt és nyilvános tiltakozások hulláma kezdett alábbhagyni. Az ilyen tiltakozások (nemcsak a háborúval összefüggésben, hanem általában) a mai orosz államban általában teljesen lehetetlenek. Bármilyen nyilvános nem kormányzati rendezvény megtartásához engedélyt kell szerezni, és azt szinte soha nem adják meg, ha a kérdés bármilyen módon érinti a hatóságok érdekeit. Érdekes módon Moszkvában és néhány más városban az engedély megtagadását a COVID elleni biztonsági intézkedésekkel indokolják, bár ugyanez nem akadályozza a hivatalos tömegrendezvények megtartását. A nem engedélyezett nyilvános rendezvények pénzbírsággal vagy akár börtönbüntetéssel is sújthatók. A háborúval kapcsolatban (valamilyen formában) a kormányt bíráló személyek letartóztatásának, bíróság elé állításának és bebörtönzésének pontos száma nem ismert. Időnként nehéz egymástól elkülöníteni az elnyomás egyik okát a másiktól.
Az emberi jogi aktivisták a következő számokat idézik. 2022. február 24. és 2025. február 17. között összesen 20.081 embert vettek őrizetbe a háború kritizálása miatt (különböző formákban és különböző okokból). Jelenleg a legtöbb embert nem nyilvános cselekmények, hanem a közösségi médiában írt bejegyzéseik miatt tartóztatják le. Ezenkívül 46 embert vettek őrizetbe azon tüntetések során, melyeket a mozgósítottak női rokonai tartottak annak érdekében, hogy engedjék hazatérni szeretteiket. 2022. február 24. és 2025. február 17. között 1185 embert helyeztek vád alá a háborús politika kritizálása miatt. 2025. február 17-én 913 ember ellen folyt büntetőeljárás, közülük 372-en voltak börtönben. A liberális ellenzék egyik vezetője, Grigorij Javlinszkij[7] júniusban körülbelül 1000 politikai fogolyról beszélt (nem csak a háborúval kapcsolatban).
11) Mi a prognózisod a háború alakulásáról? Hogyan fog véget érni a konfliktus és meddig fog tartani?
Sajnos mi nem vagyunk próféták. Ma azt látjuk, hogy a hadviselő felek valójában nem akarják leállítani a harcokat, hanem különböző kifogásokkal igazolják vonakodásukat. Ugyanakkor olyan hatalmak, mint az Egyesült Államok, az EU-országok vagy Kína valójában csak tovább szítják a konfliktust, megerősítve a felek kibékíthetetlen álláspontját. A háború túlságosan jövedelmező a tőkének, a hadi ipari komplexumnak, a fegyvergyártóknak és a politikusoknak, akik a fegyverkezési verseny leple alatt továbbra is támadják a munkásosztályt és a szociális vívmányokat. Ugyanakkor egyre világosabbá válik, hogy a háború, a szörnyű áldozatok ellenére, zsákutcába jutott, amelyből nincs kiút.
Természetesen Oroszország és Ukrajna dolgozó népe osztályharccal véget vethetne ennek a háborúnak, ha megszerveződne és sorsát a saját kezébe venné. De ez még messze van… És ez nem egy automatikus folyamat. Ez pedig még fontosabbá teszi a mindennapi antimilitarista álláspontot és tevékenységet.
12) Köszönjük az interjút! Mit üzensz zárásként cseh és szlovák olvasóinknak, és esetleg a külföldön élő honfitársainak?
Csak annyit tehetünk, hogy az egész világot, beleértve a ti országaitokat is, arra kérjük, ne feledkezzenek meg a kelet-európai háborúról. Szégyen, hogy több tízezer ember vesz részt palesztinbarát tüntetéseken, de gyakorlatilag nincs tüntetés az itt zajló katonai konfliktus ellen. Hol vannak a tiltakozó gyűlések a háborúzó államok nagykövetségei előtt, azoknak az országoknak a kormányzati intézményei előtt, amelyek támogatják ezt a háborút? Néha úgy tűnik számunkra, hogy mindannyian lemondtak rólunk, hogy elfelejtettek minket. Bárcsak más lenne a helyzet.
Ami az Oroszországban és Ukrajnában élő, külföldön rekedt állampolgárokat illeti… Nincs mit mondanunk az oligarcháknak, a burzsoáziának és a politikusoknak, akik a maguk „békekötés utáni pillanatára” várnak. A dolgozó embereknek pedig azt a tanácsot szeretnénk adni, hogy ne engedjenek a kormányok és a hazafiak nacionalista és militarista propagandájának. Vegyék észre, hogy ellenségeik nem a frontvonal másik oldalán lévő dolgozó emberek, hanem a tőke és az összes állam. Értsék meg, hogy a határok nem a „népek” és a „nemzetek” között húzódnak, hanem a felső és az alsó osztályok között. Ezt kell mindannyiunknak szem előtt tartanunk!
[1] https://dezerter.noblogs.org/
[2] https://www.aitrus.info/
[3] https://www.iwa-ait.org/
[4] Róla részletesebben lásd: https://en.connection-ev.org/article-4516
[5] https://en.connection-ev.org/
[6] https://iditelesom.org/en
[7]Róla részletesebben lásd: https://hu.wikipedia.org/wiki/Grigorij_Alekszejevics_Javlinszkij
