I. A rendőrség törvényes jogköröket gyakorol!
Valójában az átlagos rendőr nem jogi szakértő; valószínűleg ismeri a saját beosztásához tartozó rendszabályokat, de a tényleges törvényekről nagyon keveset tud. Ez azt jelenti, hogy a jogalkalmazás során rengeteget blöfföl, rögtönöz és visszaél azzal, hogy tartunk tőle.
A rendőrök rendszeresen szegik meg a törvényt. Számtalan példa van rá, hogy a kilakoltatásoknál jogerős bírói végzéseket nem vesznek figyelembe és inkább végrehajtó maffia embreit segítik elszegényedett emberek végleges kifosztásában.
Az egész igazságszolgáltatási rendszer a gazdagok kiváltságait védi.
Az erkölcstelen és igazságtalan törvények betartatása lehet, hogy törvényes, de morálisan nem elfogadható, erre a történelemben nagyon sok példát találhatunk.
Rabszolgákat tartani, eladni-venni törvényes volt volt, a szökött rabszolgák segítése törvénybe ütközött.
A nácik demokratikus választásokon kerültek hatalomra Németországban és a törvényeket a parlamenben fogadták el, tehát törvényes volt minden, ami a nácik által vezetett Németországban történt. Ugye ezeket te sem tartod elfogadható érvnek?
Az állampolgároknak joguk van megtagadni az igazságtalan törvényeknek való engedelmességet! -Howard Zinn
II. A rendőr ugyanolyan munkás, mint mi, a szövetségeseinknek kellene lenniük…
Kellene, de ez nagyon-nagyon kevés kivételtől eltekintve sohasem történt meg!
A rendőrség szerepe az uralkodó osztály érdekeinek szolgálata; akinek nem volt rossz tapasztalata velük, az valószínűleg kiváltságos vagy elnyomó, vagy mindkettő. A rendőrök pontosan tudják, hogy mire vállalkoznak, amikor belépnek a testületbe – az egyenruhások nem csak a macskákat szedik le a fákról. Igen, a legtöbben gazdasági kényszer miatt vállalják a munkát, de a megélhetés kényszere nem mentség arra, hogy családokat lakoltassanak ki, kisebbséghez tartozó fiatalokat zaklassanak, vagy paprikaspray-vel fújjanak le tüntetőket. Azok, akiknek a lelkiismerete pénzért megvásárolható, mindenki potenciális ellenségei, nem pedig szövetségesei.
-Magyar rendőr velünk van!
- Nem, nincs veled!
Ez a tündérmese sokkal meggyőzőbb, ha stratégiai fogalmakkal fogalmazzák meg, például: „Minden forradalom abban a pillanatban lesz sikeres, amikor a fegyveres erők nem hajlandók háborúzni polgártársaik ellen; ezért arra kell összpontosítanunk, hogy a rendőrséget a mi oldalunkra csábítsuk”. Csakhogy a rendőrök nem akármilyen munkások; ők azok, akik úgy döntöttek, hogy a megélhetésüket az uralkodó rend védelmére alapozzák, tehát a legkevésbé szimpatizálnak azokkal, akik meg akarják változtatni azt. Ebben az összefüggésben több értelme van a rendőrséggel szembe szállni, mint szolidaritást várni tőlük. Amíg az urakat, az elnyomóinkat, a minket kizsákmányolókat szolgálják, nem lehetnek a szövetségeseink; a rendőrség intézményének elítélésével és a rendőrök egyéni demoralizálásával nyomást gyakorolhatunk, hogy más megélhetést keressenek, és akkor egy napon közös nevezőre juthatunk.
III. Lehet, hogy van néhány “rossz alma a kosárban”, de a rendőrök között van sok jó ember!
Lehet, hogy néhány rendőrnek jó szándékai vannak, de ha inkább a parancsnak engedelmeskednek, mint a lelkiismeretüknek, akkor hiába “jó emberek”, nem lehet megbízni bennük.
Van valami, amit ehhez meg kell érteni: az állam intézményeinek működési természetét. A legtöbb igazságtalanság, a rendszer embertelenségéből származik, nem feltétlenül az azt működtető emberek gonoszságából. Komolyan úgy gondolod, hogy megoldaná a problémákat, ha a politikusokat, bankárokat és a rendőröket lecserélnénk csupa “jó emberre”? A problémák azért termelődnek újra és újra, mert a rendszer rossz és ez mindaddig így marad, amíg az embereket cseréljük le, nem pedig a struktúrát, ami létrehozza azokat.
IV. Úgyis mindig a rendőrök nyernek, ezért nem szabad ellenük fordulnunk!
A rendőrség a rengeteg fegyverével, felszerelésével és a totális megfigyeléssel legyőzhetetlennek tűnhet, de ez csak illúzió. Mindenféle korlátok akadályozzák őket – bürokrácia, kommunikációs zavarok, túlterhelt igazságszolgáltatási rendszer és a nyilvánosság ereje. Ha például nem állnak rendelkezésükre járművek vagy létesítmények nagyszámú letartóztatott szállítására és feldolgozására, akkor nem tudnak tömeges letartóztatásokat végrehajtani.
Rengeteg példa volt már arra, hogy egy határozott és tudatosan szervezett (tüntető)csoport egyenrangú ellenfele tudott lenni egy, szervezettebb, jobban felszerelt rendőri erőnek; a társadalmi elégedetlenség és a állam erőszakszervezetei közötti küzdelem nem a katonai bevetés szabályai szerint zajlik.
És ne felejtsük, hogy sok rendőr, csendőr, katona tisztában van a tömeg elégedetlenségének jogosságával, a kapott parancsok erkölcsi megalapozatlanságával, sőt sokszor át is érzi, mivel neki is vannak hozzátartozói, akik nem a hatalom kedvezményezettjei.
Azok, akik tanulmányozzák a rendőrséget, akik meg tudják jósolni, hogy viselkednek majd egy tüntetésen, gyakran túljárhatnak az eszükön és különböző taktikákkal csökkenteni tudják a hatalommal való szembeszállás kockázatát. Az ilyen apró győzelmek különösen inspirálóak azok számára, akik nap mint nap szembesülnek a rendőri zaklatás és erőszak különböző formáival. Társadalmunk kollektív tudatalattijában a rendőrség a valóság végső bástyája, az az erő, amelyik biztosítja, hogy a dolgok úgy maradjanak, ahogy vannak; ha felvesszük velük a harcot és győzünk, még ha csak ideiglenesen is, az azt mutatja, hogy ezt a valóságot kétségbe vonhatjuk.
V. A rendőrség csak eltereli a figyelmet az valódi ellenségről, nem rájuk kell haragudni!
Az elnyomás nem csak a politikusok vagy a vezetők dolga; tehetetlenek lennének azok nélkül, akik a parancsaikat teljesítik. Amikor szembeszállunk az uralmukkal, akkor azt az intézményt is támadjuk, amelyik hatalmon tartja őket, így előbb-utóbb biztosan szembe kerülünk azokkal, akik behódolnak a parancsaiknak. Persze az is igaz, hogy a rendőrség nem fontosabb része a hierarchiának, mint a saját közösségeink elnyomó dinamikája; csupán ugyanannak a jelenségnek külső, az erőszak monopóliumával felhatalmazott megtestesülése.
A fejedben élő rendőrt is le kell győznöd!
Ha mindenhol meg akarjuk támadni az elnyomást- ahelyett, hogy csak bizonyos formái ellen küzdjünk, míg másokat nem támadunk-,fel kell készülnünk arra, hogy mind az utcán, mind a saját otthonunkban szembeszálljunk vele; nem várhatjuk el, hogy az egyik fronton győzzünk anélkül, hogy a másikon ne harcolnánk. Nem szabad elsőszámú feladatnak tekintenünk az egyenruhás ellenséggel való konfrontációt és nem szabad megfeledkeznünk a saját közösségeinkben meglévő hatalmi egyenlőtlenségekről sem.
VI. A rendőrségre szükségünk van, hogy megvédjen minket!
E gondolatmenet szerint, még ha arra is törekszünk, hogy a távoli jövőben egy rendőrség nélküli társadalomban éljünk, ma még szükségünk van rájuk, mert az emberek nem készek arra, hogy fegyveres rendfenntartók nélkül békésen együtt éljenek. Mintha a rendőri erőszak által fenntartott társadalmi egyenlőtlenségek és félelem a béke lenne! Azokat, akik azzal érvelnek, hogy a rendőrség néha jó dolgokat is tesz, terheli annak bizonyítása, hogy ugyanezen jó dolgokat más eszközökkel nem lehetne legalább olyan jól megvalósítani.
Itt most nem arról van szó, hogy egyik napról a másikra megjelenik egy rendőrmentes társadalom, csak azért, mert valaki „Fuck the Police” feliratot fújt a falra.
-De ha nem lesz rendőrség, mi fogja visszatartani a rossz embereket?
-Neked úgy tűnik, hogy most visszatartja őket?
Az a hosszú folyamat ami ahhoz kell, hogy a közösségeinket megszabadítsuk a rendőri elnyomástól, valószínűleg addig fog tartani, amíg megtanulunk békésen együtt élni; egy olyan közösség, amely nem tudja rendezni a saját konfliktusait, nem számíthat győzelemre egy erősebb megszálló erővel szemben. Addig is a rendőrséggel szembeni ellenállást az elnyomó erőszak egyik legkirívóbb megnyilvánusának elutasításaként kell felfogni. De ha valaha is le tudjuk győzni és fel tudjuk oszlatni a rendőrséget, akkor biztosan képesek leszünk megvédeni magunkat a kevésbé szervezett fenyegetésekkel szemben.
VII. A rendőrséggel szembeni erőszakos ellenállással éppen olyan leszel, mint ők! Nem leszel jobb náluk!
Ezen gondolkodásmód szerint az erőszak eredendően az uralom egyik formája, és így nem egyeztethető össze az uralommal való szembeszegüléssel. Azok, akik erőszakot alkalmaznak, ugyanazt a játékot játsszák, mint az elnyomóik, és ezzel eleve vesztésre állnak.
Ez veszélyesen leegyszerűsítő! Az a nő, aki megvédi magát egy erőszaktevővel szemben, nem jobb, mint az erőszaktevő? Nem voltak jobbak a rabszolgák, akik fellázadtak, mint a rabszolgatartók? Az önvédelem akkor erőszak, ha úgy tekintesz rá.
Bizonyos esetekben az erőszak a hatalmi egyenlőtlenségeket erősíti, más esetekben pedig megkérdőjelezi azokat.
Azok számára, akik még mindig hisznek egy tekintélyelvű rendszerben vagy valamilyen istenben, a szabályok követése – legyen az jogi vagy erkölcsi – a legfontosabb, bármi áron: hisznek abban, hogy ezért jutalmat kapnak, függetlenül attól, hogy másokkal mi történik ennek következtében. Az, hogy az ilyen emberek konzervatívnak vagy pacifistának nevezik-e magukat, végül is nem sokat számít. Másfelől, azok számára, akik felelősséget vállalnak önmagukért, a legfontosabb kérdés az, hogy mi szolgálná a világ jobbá tételét. Néha ez magában foglalhatja az erőszakot is, amit önmaguk védelmében alkalmaznak.
A rendőr is ember, és ugyanolyan tiszteletet érdemel, mint minden élőlény. Nem az a lényeg, hogy szenvedést okozzunk nekik, vagy hogy bíróság elé kerüljenek. A lényeg az, hogy nem szabad elfogadni és megengedni nekik, hogy brutálisan bánjanak az emberekkel, vagy igazságtalan társadalmi rendet kényszerítsenek ki és tartsanak fenn. Azoknak, akik életüket elnyomásban töltötték, erőt adhat, hogy végre leszámolhatnak elnyomóikkal, de a felszabadulás nem a bosszúállásról szól, hanem arról, hogy szükségtelenné tegyük azt. Ezért, ha szükség van a rendőrséggel szembeni aktív ellenállásra és akár erőszakra is, az sohasem szólhat a bosszúról, tetteink azt mutassák meg, hogy nem tűrünk el semmilyen elnyomást!
Utószó:
A rendőrség delegitimálása nemcsak azok számára előnyös, akiket a rendőrök célba vesznek, hanem a rendőrök családjainak és maguknak a rendőröknek is. A rendőrök körében nem csak a családon belüli erőszak és a gyermekbántalmazás aránya magasabb, de a társadalom mentálisan veszélyeztetettebb részéhez tartoznak, gyakrabban követnek el öngyilkosságot és küzdenek valamilyen függőséggel. Bármi, ami arra ösztönzi a rendőröket, hogy hagyják ott a munkájukat, az az ő, valamint szeretteik és a társadalom érdeke is. Teremtsünk egy olyan világot, amelyben nincsenek sem elnyomók, sem elnyomottak, amelyben senkinek sem kell félelemben élnie.
Senki sem uralkodik, ha senki sem engedelmeskedik!
feketelobogo.org
a “ 7 myths about the Police- CrimethInc.nyomán
Magyar rendőr velünk van!
Nem, nincs veled!
fotók: mérce
