~ Gabriel Fonten ~
Amikor utoljára beszéltél a Freedommal , az iráni tüntetések gyorsan terjedtek és fokozódtak, de az rájuk nehezdő állami elnyomás is erősödött. Felvázolhatnád, mi történt, és mivel foglalkozott a kollektívátok azóta?
A legutóbbi interjúnk óta az iráni helyzet példátlanul erőszakossá változott. Számos városban voltak tüntetések ezeket súlyos elnyomás követte. A biztonsági erők éles lőszerrel támadtak a tüntetőkre; ezrek haltak meg vagy sérültek meg, és több tízezer embert vettek őrizetbe . Vannak olyan jelentések és dokumentált bizonyítékok is, amelyek arra utalnak, hogy a jelenlegi háborús körülmények között egyes fogva tartottakat az (amerikai és izraeli) légitámadásoknak kitett helyszíneken tartják fogva, és gyakorlatilag emberi pajzsként használják őket.
Mindeközben, mielőtt a mozgalomnak esélye lett volna átszerveződni, újabb fejlemény következett be: 2026. február 28-án megkezdődtek az Egyesült Államok és Izrael Irán ellen indított nagyszabású katonai támadásai, amelyek az ország egész területén több száz célpontot értek el. Ezekben a támadásokban az Iszlám Köztársaság több magas rangú parancsnoka és politikai személyisége életét vesztette, és az ország jelenleg háborús állapotban van. Az Iszlám Köztársaság hatalmi struktúrája súlyos válsággal szembesül, az ország politikai jövője azonban továbbra is bizonytalan és kétséges.
Az amerikai és izraeli erők számos helyszínt támadtak meg Iránban, és ezekben a támadásokban a katonai célpontok mellett civilek is életüket vesztették. Ugyanakkor az Iszlám Köztársaság rakétaképességeit felhasználva csapott le a régió célpontjaira. Ezek a konfrontációk a Közel-Keleten élő milliók életét veszélyeztetik, eddig több száz civil vesztette életét. A régió történelmi tapasztalatai azt is mutatják, hogy a külföldi beavatkozás nem vezetett valódi szabadsághoz, és gyakran más formában megnyilvánuló uralomhoz, instabilitáshoz és geopolitikai versengéshez vezetett.
Ilyen körülmények között is folytatjuk anarchista tevékenységünket. Megpróbáljuk megakadályozni, hogy ezek a hangok elhallgattassanak az elnyomás és a háború közepette, események dokumentálásával, nyilatkozatok közzétételével , a nemzetközi szolidaritási hálózatok fenntartásával, valamint a munkások, a nők és a társadalom különböző rétegei hangjának közvetítésével a külvilág felé. Ugyanakkor nagy hangsúlyt fektettünk a szomszédságokban, munkahelyeken és egyetemeken folyó önszerveződésről és horizontális szerveződésről szóló viták kiterjesztésére, valamint ezeknek a magoknak a tágabb társadalmi szolidaritási hálózatokhoz való kapcsolására. Úgy véljük, hogy ilyen társadalmi alapok nélkül minden tiltakozási hullám sebezhető marad az állami elnyomással szemben.
Képesek voltak-e az emberek megvédeni magukat az elnyomással szemben, amellyel szembesültek?
Az emberek különböző módokon próbáltak védekezni: a szolidaritási hálózatok létrehozásától a sebesültek ellátására és a letartóztatottak családjainak támogatására, a legkülönfélébb utcai ellenállási formákig. Ugyanakkor realistának kell lennünk: az Iszlám Köztársaság elnyomó apparátusa rendkívül kiterjedt és jól szervezett, ami megnehezítette a kollektív védekezést.
Ilyen körülmények között az emberek olyan módszereket fejlesztettek ki, mint a gyors szétszóródás az utcákon, az anonim szerveződés és a szomszédságokon belüli kölcsönös segítség. Egyes régiókban, például Kurdisztánban és Beludzsisztánban, ahol a társadalmi ellenállásnak hosszabb története van, a helyi közösségek bizonyos esetekben jobban meg tudták védeni magukat. A nagyvárosokban azonban az elnyomás rendkívül brutális volt.
A legsebezhetőbb csoport továbbra is a politikai foglyok, különösen azok, akiket a közelmúltbeli tüntetések során vettek őrizetbe, akiket rendkívül kegyetlen körülmények között tartanak fogva, és akik továbbra is súlyos, vagy akár halálos ítélettel szembesülnek. Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy a helyi társadalmi szolidaritási hálózatok fontos szerepet játszhatnak a társadalmi védelemben és az ellenállás fenntartásában.
Azóta, hogy legutoljára beszéltünk az Anarchist Fronttal, az iráni kormány szinte teljesen leállította az internetet. Azóta történt-e jelentős változás a kommunikációs képességeitekbenés az internethez való hozzáférésben? Sikerült-e az embereknek kijátszani ezeket a korlátozásokat?
Az iráni kormány továbbra is az internet leállítását vagy jelentős korlátozását használja az elnyomás egyik fő eszközeként.
Az elmúlt években többször is, amikor az internetet széles körben lekapcsolták, az általában egybeesett erőszakos fellépésekkel és a tüntetők közvetlen lelövésével. A jelenlegi háború kitörésével egyidőben az internet-blokkolását ismét széles körben alkalmazták, megfosztva több millió embert az online kommunikációtól. Még a háború előtt, a közelmúltbeli tüntetések során az internet-korlátozások teljesebbé és hosszabb ideig tartóvá váltak, mint korábban, hetekre megszakítva az aktivisták közötti kommunikációt.
Ennek ellenére az emberek jelentős tapasztalatot és készségeket szereztek ezeknek a korlátozásoknak a kijátszásában. Széles körben használják az olyan eszközöket, mint a V2Ray protokollok, valamint a Psiphon és a Lantern alkalmazásokat, és amikor kapcsolat áll rendelkezésre, a Telegram továbbra is az egyik legfontosabb kommunikációs platform marad. A műholdas internet is fontossá vált egyes aktivisták számára, bár a hozzáférés továbbra is korlátozott.
Ugyanakkor az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy egyetlen társadalmi mozgalom sem támaszkodhat kizárólag az internetre. Bármely társadalmi mozgalom valódi alapja a közvetlen kapcsolatok, a kölcsönös bizalom és az emberek közötti valódi kötelékeken nyugszik.
Figyelmeztettetek arra a fenyegetésre, miszerint a királypártiak (akik a tüntetéseken általában kisebbségben vannak) megpróbálják a mozgalmat saját politikai céljaikra felhasználni. Szerinted mennyire voltak ebben sikeresek?
A monarchista csoportok megpróbálják magukat az egyetlen politikai alternatívaként bemutatni az általuk ellenőrzött médiaplatformok felhasználásával és bizonyos külföldi kormányok támogatásával. Reza Pahlavi és támogatói aktívan próbálták magukat átmeneti kormányként pozícionálni, és támogatást kaptak a perzsa nyelvű médiától és néhány nyugati kormánytól.
Ugyanakkor ennek az irányzatnak az Iránon belüli tényleges társadalmi bázisa sokkal korlátozottabb, mint amit a médiában látható jelenléte sugall. A tüntetéseken részt vevő emberek közül sokan alapvetően mindenféle autoritárius rendszer ellen vonultak utcára, és nem tartják a monarchia visszaállítását megoldásnak.
Valójában az iráni társadalom nagy része nagyon jól tudja, hogy az egyik autoritárius rendszer másikra cserélése nem megoldás. Ezért továbbra is hangsúlyozzuk, hogy Irán szabadságának jövője sem a monarchia visszaállításában, sem más autoriter struktúrák fenntartásában nem rejlik, hanem a társadalmi önkormányzatiságban és a társadalom demokratikus szerveződési formáiban. Véleményünk szerint az iráni nép felszabadulása nem lehet külföldi hatalmak által rákényszerített projektek eredménye. A szabadság csak a nép saját küzdelméből és akaratából fakadhat, és a társadalmi mozgalmak állami rivalizálás eszközévé alakítása végső soron kárt okoz a társadalomnak.
Van még valami, amit szerinted olvasóinknak tudniuk kell az iráni helyzetről, és van-e valami módja annak, hogy támogatást nyújtsanak?
Fontos megérteni, hogy az iráni nép nem csupán e háború passzív áldozata. Az iráni társadalmon belül számos társadalmi mozgalom működik: munkások, nők, diákok, etnikai közösségek és anarchista aktivisták, akik rendkívül nehéz körülmények között is folytatják az ellenállást és a szervezkedést. Az iráni társadalom összetett, többnemzetiségű és dinamikus, és a szabadságért folytatott küzdelem sokféle formában zajlik. A legfontosabb a népi mozgalmak közötti nemzetközi szolidaritás, nem pedig az állami projektek vagy a felülről rákényszerített alternatívák támogatása.
Az Iránon kívüli olvasók fontos szerepet játszhatnak azáltal, hogy terjesztik és lefordítják a független hangokat, szolidaritási eseményeket szerveznek, és segítenek abban, hogy az iráni társadalmi küzdelmek láthatóvá váljanak. Minél többen hallják ezeket a hangokat, annál nehezebb lesz elhallgattatni őket.
Itt vagyunk. Továbbra is szervezkedünk és ellenállunk.
Se mullahok, se sahok!
Nő! – Élet! – Szabadság!
