Markazi tartomány munkásainak, Khuzestanban élő elvtársainknak és Irán egész népének!
Évtizedek óta, ha kenyeret követeltünk golyókkal, ha a méltóságunkat, börtönnel válaszoltak. De ez mától véget ért.
Mi, az araki gyárak munkásai, a következőket tudatjuk mindenkivel:
Munkahelyi ellenőrzés: Mostantól a Machine Manufacturing Company, az AzarAb és a Wagon Pars gyárak irányítása a munkások által választott munkástanácsok kezében lesz. Többé nem ismerjük el az állam vagy a rezsim bábjainak számító szakszervezetek által kinevezett vezetőket.
Kapcsolat a közösséggel: Sztrájkunk már nem a bérekkel kapcsolatosak. Felhívjuk Arak polgárait, hogy alakítsanak körzeti/szomszédsági tanácsokat a biztonság és a logisztika irányítására. Gyáraink a védelmeteket jelentik.
A katonák védelme: Felhívjuk testvéreinket a hadseregben: ne váljatok saját apáitok gyilkosává. Ha mellettünk álltok, munkástanácsaink garantálják a ti és családjaitok biztonságát.
Ultimátum a rezsimnek: Bármely kísérletet az ipari komplexumok erőszakos elfoglalására vagy képviselőink letartóztatására a város elleni támadásnak tekintünk. Ha egyetlen csepp munkásvér is kiontatik, a felkelés lángjai után a hatalomnak nyomát sem lehet majd találni.
Nem csak a ki nem fizetett bérek miatt vagyunk itt.
Azért vagyunk itt, hogy eldöntsük, hogyan kell irányítani a gyárat és ezt az országot.
A munkaadók és a papok kora véget ért!
Minden hatalmat a tanácsoknak!
2026. január 11.
https://cpiran.org/statement-of-the-workers-councils-of-arak-all-power-to-the-councils
A következőkben a feketelobogó közzétesz egy további írást is, ami a az iráni eseményekre reflektál, az abban résztvevők szavaival:
Megbízható források szerint az elmúlt tizenkét napban a tüntetések Irán mind a 31 tartományában, 150 városban és 600 településen terjedtek el, beleértve a nyugati tartományokat, Ilamot, Kermanshahot és Lorestant is. Több település, köztük Abadan városa is, állítólag már nem a kormány, hanem a nép ellenőrzése alatt áll.
A december 27-én kezdődött tiltakozást a nemzeti valuta hirtelen zuhanása váltotta ki. Ez a fejlemény megnehezítette a kormány számára, hogy foglalkozzon a polgárok és a tüntetők által felvetett aggályokkal. Ezenkívül a kormány bejelentette az importőrök számára biztosított támogatott árfolyam megszüntetését, ami máris az élelmiszerárak hirtelen emelkedését okozta.
Tegnap este, csütörtökön a tüntetések olyan nagyvárosokra is átterjedtek, mint Teherán és Mashhad, elérve az északi kerületeket, valamint számos más várost és települést. Több százezren vonultak az utcákra. Ugyanakkor Kurdisztán legtöbb nagyvárosában és településén a lakosok sztrájkba léptek, és az üzletek, iskolák, kórházak, önkormányzati hivatalok, közszolgáltatók és más intézmények bezártak, miközben az emberek az utcákon gyülekeztek. Bár a hatóságok leállították az internet-hozzáférést, a tömegekről és a rendőrség tüntetők elleni fellépéséről készült fotók és videók mégis felkerültek a közösségi médiára.
Szerencsére a felkelést nem irányítja egyetlen politikai párt sem, és nincs központi vezetése. Bár Reza Pahlavi külföldről üzenetekkel és nyilatkozatokkal megpróbálta magát a felkeléshez kapcsolni, Iránban nincs erős pozíciója. Társai és támogatói többsége Európában, Kanadában, az Egyesült Államokban és más országokban él.
A tegnap este történtek jelentős lendületet adtak a tüntetéseknek és a nép reményeinek, és a felkelést egy kényes és kihívásokkal teli szakaszba lépett. Ez az a pont, ahol a mozgalom következő lépései kialakításra kerülnek, a jelenlegi állapot nem állandósulhat. Vagy egyre nagyobb erővel zajlik, további városokból és településekről vonzva további résztvevőket, vagy átmenetileg megrekedt állapotba kerül. De ezt sem lehet kudarcnak nevezni, mert ha a most részt vevők nem is, az utánuk jövő generációk folytatják a küzdelmet, és építenek a most megszerzett értékes tapasztalatokra. Ugyanakkor néhány követelésük már megvalósításra került, és bizonyos szempontból a mozgalom megrázta a rendszert, jelentős repedést okozva a rendszer alapjaiban, amely egy újabb sokk hatására az összeomlásához vezethet. Ez a felkelések és forradalmak természete.
Ne felejtsük el, hogy az emberek egy elnyomó rezsimmel szemben állnak, amely nem mutat irgalmat vagy együttérzést az iráni nép iránt, miközben a déli Fars tartományban és más területeken bátor tüntetők ledöntötték Qassem Suleimani- a forradalmi gárda al-Quds erők volt parancsnoka-, szobrát, akit a kormány támogatói nemzeti hősként tisztelnek. Suleimani-t Irán belső fejlődésének kulcsfigurájaként ábrázolták, aki más, szövetséges országok fegyveres csoportjainak is segítséget és különböző támogatásokat nyújtott.
A rezsim tisztában van azzal, hogy azok az emberek, akik megrengették hatalmának alapjait, végső soron meg is dönthetik azt, ezért minden lehetséges taktikát alkalmaz, beleértve a megtévesztést és a direkt , fiziksi elnyomást is, hogy túlélje a helyzetet. A norvégiai székhelyű Iran Human Rights (IHR) nevű nem kormányzati szervezet szerint csütörtökig a halálesetek száma elérte a 45-öt, több mint 200-an megsebesültek és több mint 2400 embert tartóztattak le.
Van még egy szempont, amelyet figyelembe kell venni: a jelenlegi felkelés nem olyan nagy, mint a Nő, Élet, Szabadság mozgalom vagy a 2009–2010-es Zöld Mozgalom. Igaz, hogy mindkét mozgalom, különösen a Nő, Élet, Szabadság, jelentős előrelépéseket tett. Bizonyos mértékben meggyengítették a hatóságok hatalmát és komoly leckét adtak nekik, mivel visszaadták az iráni nép bátorságát és önbizalmát. De ami ennél is fontosabb, hogy megteremtették az alapot a mostani eseményekhez. A különbség az akkori és a mostani helyzet között az, hogy Irán jelentősen meggyengült a közelmúltbeli tizenkét napos konfliktus után Izraellel, és az emberek nagyobb tapasztalatot szereztek a mobilizálásban és a rendőrség, a Basij és a Forradalmi Gárda elleni taktikák alkalmazásában.
Lehetetlen biztosan megjósolni, hogy ez a felkelés ennél a pontnál megáll-e, vagy az iráni rezsim bukásához vezet-e. Az azonban elmondható, hogy ha az iráni nép csak a hatalmon lévő személyek cseréjét, a rezsim másikra való felváltását tűzi ki célul, akkor a mullah-k és a korábbi kormányok uralma alatt az elmúlt negyvenhét évben tapasztalt elnyomás, nélkülözés, szabadságtól való megfosztottság és éhség nem fog véget érni.
Reméljük, hogy az iráni nép nem a rezsim egyszerű lecserélését választja, hanem inkább átveszi az irányítást saját ügyei és élete felett, megszabadulva mind a központi, mind a perifériás hatóságoktól. Reméljük, hogy megbizonyosodnak arról, hogy az igazi szabadság mindenki számára a kormány és az állam hatalmán kívül létezik, és hogy ha nem mindenki szabad, akkor az egyének vagy bármely közösség szabadsága sem valósulhat meg teljes mértékben.
